Pontokkal gyarapodnának az NB III-as csapataink

Achim Sebastian sokat tehet azért, hogy megszakadjon a gyarmatiak rossz szériája a Hajdúszoboszló ellen. Fotó: Daru Andrea

A kupaprogram után ismét a bajnokság kerül az NB III-as labdarúgócsapatok fókuszába. Nyolc nap alatt három fordulót is lebonyolítanak, azt követően már a jelenleginél valamivel hitelesebb képes festhet a tabella. A Keleti csoport megyei szereplői közül a vasárnapi harmadik körben a körösladányi csapat Borsodban vizitál, a csabaiak fiatal, illetve a gyarmatiak rutinos alakulata viszont hazai környezetben lép pályára.

Az időrendi sorrendet tartva, a ladányiak esnek túl elsőként a hétvégi penzumon, akik Diósgyőrbe látogatnak. A Magyar Kupából elbúcsúzó kék-fehérek számára ez már zsinórban a harmadik tartalékcsapat lesz, az első kettő elleni erőpróbát felemás érzésekkel tudhatták le.
Ekker Attila, a Körösladány edzője: – Felemásan hoztuk le az eddigi két találkozót, de szeretném ha a Vasas ellen megkezdett győzelem útján mennénk tovább. Törekszünk azt kihozni magunkból, amit legjobban tudunk, hiszen ez a mérkőzés megalapozhat akár egy további remek szériát is. Jó felépítésű, képzett fiatalokból álló ellenfelünk lesz, bár nálunk több a kész játékos, ezzel próbáljuk magunk javára billenteni a mérleg nyelvét. Szántó Mihálynak ez lesz az utolsó meccse, Almási Miklósnak viszont még ezen kívül is van egy, amit eltiltás miatt kell kihagynia, Lászik Milánra sérülés miatt nem számíthatunk, mint ahogyan hasonló okból kérdéses Malkócs Marcell és Ruzsa Zoltán szerepvállalása is.

NB III Keleti csoport, 3. forduló
Augusztus 14., vasárnap, 11.00
Diósgyőri VTK II–Körösladány MSK
Miskolc, DVTK Edzőközpont
Vezeti: Németh Gergely (Gordon Árpád Mihály, Bencze András)


Békéscsabán két hasonló sorsú együttes találkozik a Kórház utcai Stadionban. A pont nélkül álló lila-fehérek a tabellán egyetlen mögöttük álló riválisukat, az Egert fogadják, melyet az a Szekeres Adrián irányít, aki tavaly ilyenkor még a csabai klub alkalmazásában állt. Ennek megfelelően tehát valamelyik oldal rossz szériája biztosan megszakad, de az első lőtt góljaikat is megszerezhetik a felek.
Nagy Sándor, az Előre II edző: – Az első két meccsünk nem igazán sikerült, a gól nélküliség különösen rosszul érintett bennünket, illetve személy szerint engem. A szünetben azon dolgoztunk, hogy a felmerült hibákat javítsuk és a játékban megmutatkozó hiányosságokat felszámoljuk. A stadionban játszhatunk, ami reményeim szerint feldobja majd a srácokat, és képesek leszünk megszerezni az első győzelmünk. Ellenfelünk is sok gólt kapott, noha próbált stabilan védekezni. Hozzánk hasonlóan, náluk is sok volt a ki nem kényszerített hiba, ezekre próbáltunk fókuszálni a felkészülés során.

NB III Keleti csoport, 3. forduló
Augusztus 14., vasárnap, 13.00
Békéscsaba 1912 Előre II–Eger SE

Békéscsaba, Kórház utcai Stadion
Vezeti: Dobai János (Dobos Dávid, Pálinkás Donát Ferenc)

A sorsolás a bajnokság kezdeti stádiumában idén is komoly játékerőt képviselő riválisokat gördített a füzesgyarmati csapat útjába. A sárrétiek eltérően szerepeltek az egyaránt bajnokesélyesnek tekinthető DEAC, illetve BVSC ellen, most pedig egy újabb remekül menedzselt rivális látogat hozzájuk, ráadásul közvetlenül a szomszédból Hajdúszoboszlóról.
Boros Tibor, a Füzesgyarmat szakmai koordinátora: – A kupában való továbbjutást is beleértve elfogadhatóan sikerült a szezonkezdet, de most újabb markáns ellenfél következik. A tavalyi mérsékeltebb évünk miatt a szoboszlóiakkal szemben nem volt sikerélményben részünk, ennek megfelelően kellő szerénységgel várjuk a találkozót. Ugyanakkor kíváncsiak vagyunk rá, hogy sikerült-e faragnunk az előző évi szakmai hátrányból. Nem gondoljuk magunkat a találkozó esélyesének, de törekedni fogunk arra, hogy itthon tartsuk mindhárom pontot, s ha nem jönnek a sorozatos egyéni hibák, képesek lehetünk megoldani ezt a feladatot. Bartók István továbbra is sérült a keret többi tagja azonban hadra fogható.

NB III Keleti csoport, 3. forduló
Augusztus 14., vasárnap, 17.30
Füzesgyarmati SK–Hajdúszoboszlói SE

Füzesgyarmat, Lázár Gyula Városi Sporttelep
Vezeti: Sándor Csaba (Benkő Róbert, Sztányi Tibor)


Tisztelt Felhasználónk!

A Bmsextra.hu az egyik legismertebb sportoldal Békés megyében, ami bárki számára ingyen elérhető. Hogy ez a jövőben is így maradjon, továbbra is hirdetések közzétételével tervezzük finanszírozni az oldal fenntartási költségeit.

Amennyiben a tartalmainkat meg szeretnéd tekinteni, kérünk, kapcsold ki a Bmsextra.hu-n az Adblockert (hirdetésblokkolót). Hirdetéseink nem tolakodók.

error: Content is protected !!