
Az előttünk álló hétvége a Magyar Kupáról szól majd a honi labdarúgásban. Szombaton és vasárnap 144 jogosult csapat kezdi meg szereplését a sorozat 2025-2026-ös évi kiírása keretében. Az első két forduló során területi elven négy csoportba sorolva negyedelődik le a mezőny.
Ebben a rendszerben augusztus végén újabb játéknap lesz, azt követően már csak 36 együttes marad versenyben, hozzájuk csatlakozik majd a 12 NB I.-es, illetve a 16 NB II.-es gárda.
Az öt vármegyei érdekelt a Dél-Keleti csoportba nyert besorolást. Az előző évi NB-s bajnokságokban szereplő gyulai alakulat alanyi jogon kerültek be, mellettük a Békés Vármegyei Kupa elődöntősei jutottak fel.
Az első két körben az NB III.-as, illetve a megyékből felkerülő jogosultakat az MLSZ a földrajzi elhelyezkedésük alapján 4 darab sorsolási csoportba sorolta be (Észak-Kelet, Dél-Kelet, Észak-Nyugat, Dél-Nyugat). A csoportokon belül nincs kiemelés, bárki játszhat bárkivel, de az alacsonyabb osztályú együttes a pályaválasztó. A Békéscsaba 1912 Előre NB II.-es gárdaként csak a harmadik körben csatlakozik a sorozathoz, addigra 64-re fogyatkozik a versenyben lévő együttesek száma.
A viharsarki érdekeltek közül valamennyi szombaton lép pályára. Az Orosháza és a másodosztályú Mezőberény, Mezőmegyer duó hazai közönség előtt szerepel, s mindhárom egyel magasabb szintről kap ellenfelet. Az NB III.-as Termál FC-nek, illetve a jól erősítő Jaminának idegenben jut testhezálló rivális a SZVSE és a Szolnoki MÁV otthonában.
A Magyar Kupában a továbbjutásról minden esetben egy mérkőzés dönt. Amennyiben a rendes játékidőben döntetlen az eredmény, akkor 2 x 15 perces ráadás következik. Ha a hosszabbításban mindkét együttes azonos számú gólt ér el, vagy nem születik találat, a továbbjutás a büntetőpontról végzett rúgásokkal dől el.
A Magyar Kupa Dél-keleti csoportja párharcai
Szombat
11.00: Vecsési FC (Pest I.)–III. Kerületi TVE (NB III.)
16.30: Kiskőrösi LC (Bács-Kiskun I.)–BKV Előre (NB III.)
VS Dunakeszi (Pest I.)–Pilisi LK (Pest I.)
Orosházi MTK-ULE–Dunaharaszti MTK (NB III.)
Ráckeve VAFC (Pest II.)–Erzsébeti SMTK (NB III.)
REAC (BLSZ I.)–FC Dabas (NB III.)
Mezőmegyer SE–Szajol KLK (Jász-Nagykun-Szolnok I.)
Szegedi VSE (NB III.)–Gyulai TFC
Csepel TC (NB III.)–Monor SE (NB III.)
Sárréti DSK (Hajdú-Bihar I.)–Hódmezővásárhelyi FC (NB III.)
Mezőtúri AFC (Jász-Nagykun-Szolnok I.)–Martfűi LSE (NB III.)
Szolnoki MÁV FC (Jász-Nagykun-Szolnok I.)–Jamina SE
Solti FC (Bács-Kiskun I.)–Rákóczifalva SE (Jász-Nagykun-Szolnok I.)
Mezőberényi LE–Sándorfalvi SKE (Csongrád-Csanád I.)
17.00: XV. Kerületi Issimo (BLSZ I.)–Kiskunfélegyházi HTK (Bács-Kiskun I.)
Vasárnap
16.30: Bordány SK (Csongrád-Csanád I.)–Makói FC (Csongrád-Csanád I.)
Mártély SK (Csongrád-Csanád II.)–43. Számú Építők SK (BLSZ I.)
Jánoshalmi SE (Bács-Kiskun I.)–Tiszaföldvár SE (NB III.)
