Sárréti rangadó az NB III-ban

A két csapat nyári gyarmati felkészülési mérkőzésén a hazaiak minimális különbséggel nyertek. Fotó: Daru Andrea

Az őszi idény záró fordulóját rendezik vasárnap az NB III-as labdarúgó-bajnokságban, a csapatoknak azonban még egy hétig edzésben kell maradniuk, miután a tavaszi első játéknapot is idén tudják le a program szerint. Ami pedig az előttünk álló hétvégét illeti, a megyei alakulatok közül a két sárréti gárda egymással csap össze Körösladányban, az Előre II pedig Debrecenbe látogat, ahol az egyetemisták vendége lesz.

A lila-fehérek helyzete több okból sem tűnik egyszerűnek. Egyfelől hosszú idő óta nem érezték a győzelem ízét, ennek hatására egyre kilátástalanabb helyzetbe sodródnak a tabella végén. Másrészről csak bravúrok árán javíthatnak ezen, hiszen előbb a dobogóra vágyó DEAC, majd a listavezető BVSC-Zugló otthonában van jelenésük, Debrecenből viszont csak két „kiváltságos” alakulat tudott ponttal, pontokkal távozni, a Szőnyi útról pedig egy sem.
Nagy Sándor, a Békéscsaba 1912 Előre II edzője: – Nem mondható el az, hogy könnyű lenne a helyzetünk, hiszen két élcsapat vár még ránk idén. Bízunk benne, hogy a játékosaink kihívást találnak ezekben a mérkőzésekben és elhiszik végre, hogy a képességeik alapján bárkivel fel tudják venni a versenyt a csoportban. Egy sikeres mérkőzésnek persze több összetevője van. Az egészséges önbizalom mellett ugyanolyan fontos lesz az adódó helyzetek jobb százalékú kihasználása, illetve az egyéni hibák minimalizálása, a Debrecen ugyanis van olyan szintű csapat, hogy ezeket kíméletlenül megbüntesse. A helyzetünkben minden pont jól jönne, ennek érdekében azonban tennünk is kell!

NB III Keleti csoport, 19. forduló
November 27., vasárnap, 13.00
Debreceni EAC–Békéscsaba 1912 Előre II

Debrecen, DEAC Sporttelep
Vezeti: Práth Dávid (Bőhm Ármin, Sztányi Tibor)

A két sárréti együttes barátságos találkozókra majd minden felkészülési időszakban összefut, tétmérkőzést azonban nem mostanában vívott egymással. A körösladányi sporttelepen egészen pontosan 2017. május 27-én csatáztak utoljára, amikor a bajnok és feljutó gyarmatiak 3–1-re győzték le az egy héttel később 4. helyen végző vendéglátókat. Mindezt csak érdekességként említettük, hiszen hasonló eredmény a két gárda őszi szereplését figyelembe véve, igazi bravúr lenne a vendégek részéről. Az újonc ladányiak lendülete ugyanis a bajnokság kezdete óta tart, a dobogós helyezésükkel pedig a mezőny meglepetéscsapatának számítanak. A gyarmatiak viszont nem tudták átlépni tavalyi saját árnyékukat, idén is a középmezőnyben tengődnek, pedig a korábbi években nem feltétlenül ehhez szoktak hozzá.
Ekker Attila, a Körösladány MSK vezetőedzője: – Tudjuk hogy ellenfelünk rutinos szereplője a csoportnak, nagy tisztelettel várjuk. A két csapat a felkészülési időszakokban segíti egymást, de ez más hangvételű meccs lesz. Szeretnénk stabilizálni a harmadik helyünket, ehhez elengedhetetlen lesz, hogy végig koncentrált legyen a csapat és rá tudja erőltetni az akaratát az ellenfélre. A lehetőséget kapó játékosainknak maximumon kell teljesíteniük ahhoz, hogy elérjük célunkat, és megszerezzük a három pontot. A tartósan maródi játékosokon kívül eltiltottunk nincs, megfelelő mennyiségben és minőségben tudunk beleállni a mérkőzésbe.
Szabados Tamás, a Füzesgyarmati SK vezetőedzője: – Tudja mindenki az öltözőben, hogy nem egy hétköznapi mérkőzés előtt állunk, de ezzel plusz terhet nem raktunk a társaságra, sőt… A tabella tanúsága szerint nem mi vagyunk az esélyesek, de tisztában vagyunk vele, hogy mennyit érünk valójában, és reményeink szerint ezt bizonyítani is tudjuk majd. Lélekben azért talán valamivel könnyebb helyzetben vagyunk, mint az ellenfelünk, ugyanakkor a céljaink eléréséhez fontos lenne begyűjtenünk a három pontot. Biztosan sok néző és remek futball hangulat lesz, ami további motivációt jelenthet a játékosok számára. Nálunk a héten többen hagytak ki edzéseket betegség miatt, emellett Zsibrita térdsérülést szenvedett, Toca ellenben visszatérhet a négy mérkőzéses eltiltását letöltve.

NB III Keleti csoport, 19. forduló
November 27., vasárnap, 13.00
Körösladány MSK–Füzesgyarmati SK

Körösladány, Sporttelep
Vezeti: Nazsa Tamás (Tőkés Róbert, Vilmányi Simon).

Eredmények, sorsolás, tabella: