Simán nyertek a csabai fiatalok

Farkas Ádámék az első nyári tesztmeccsüket nyerték meg. Fotó: Berka István Jr.

A harmadik edzőmérkőzését játszotta le szombaton a Békéscsaba 1912 Előre NB III-as labdarúgócsapata, amely Hódmezővásárhelyen aratott háromgólos győzelmet. A harmadik vonalban maradó házigazdák vegyes gárdával fogadták a lilákat, miután párhuzamban az NB II-es Szegeddel is megmérkőztek.

Hódmezővásárhelyi FC vegyes–Békéscsaba 1912 Előre II 0–3 (0–1)
Felkészülési labdarúgó-mérkőzés. Hódmezővásárhely, 100 néző.
Hódmezővásárhely: Füstös – Rostás, Bánfi, Mezei, Antman – Rau, Nagy A. – Gyüre, Kiss K., Németh K. – Orovecz. Cserék: Weszelovszky (kapus), Ondrejó, Tóth J., Molnár Á., László, Bartyik, Tapiska. Vezetőedző: Koncz Zsolt
Békéscsaba: Apró – Zelik, Szabó Cs., Sipaki, Kasik – Váradi, Zvara – Bónus, Varga T., Kiss L. – Oláh Á. Cserék: Nagy Sz. (kapus), Szabó Zs., Czvalinga, Zahorán, Farkas Á., Balog Zs., Marik, Mágocsi, Bukor. Vezetőedző: Brlázs István Gábor.
Gólszerző: Kiss L., Bukor, Marik.

Az első tíz percben a hazaiak támadtak többet, azt követően a csabai fiatalok átvették a kezdeményezést és több lehetőség közül egyet gólra is váltott Kiss László révén. A csabaiaknál a második félidőben a kispadon ülő játékosok is lehetőséghez jutottak, a játék minőségét ez nem szenvedte meg, újabb találattokkal a lilák bebiztosították a sikerüket.

error: Content is protected !!