
Vasárnap egy újabb égetően fontos mérkőzés vár a Békéscsaba 1912 Előre NB II-es labdarúgó-csapatára. A lila-fehérek meg sem állnak Mosonmagyaróvárig, ahol az utóbbi hetekben ismét eredményesen teljesítő újonc vár rájuk a Merkantil Bank Liga 28. fordulója keretében.
A házigazdák pillanatnyilag 33 ponttal rendelkeznek, hattal többel, mint a viharsarkiak, ezzel pedig a 13. helyet foglalják el a tabellán. Legutóbb – három nyeretlen meccset lezárva –, Dorogon győztek a 94. percben szerzett Végh Bence találattal. Tulajdonképpel ezzel a sikerrel tettek szert megnyugtató előnyre az osztályozós, illetve kieső pozíciót elfoglaló riválisokkal szemben. Nyugodtan készülhetnek tehát, de ez nem volt mindig így az év során. Az óvári klub ebben a bajnokságban már a második edzőváltáson van túl. Március 7-én elbúcsúztak attól Horváth Csabától is, aki a 8. fordulóban Varga Lászlót váltotta a kispadon. Az új szakvezető személyéről még nem született döntés, a dorogi mérkőzésre Király József szakmai igazgató vezetésével készültek, mint ahogyan a lilák ellen is ő irányítja majd a Lajta-parti csapatot.
A csabaiak négy meccses veretlenségi sorozatot építettek ki, még sem tudtak elmozdulni a 18. helyről, amiben közrejátszott az utóbbi három döntetlenjük. A Budafok ellen nagy ziccert hibáztak, hiszen a második félidőben nem tudták megőrizni a szünetig szerzett kétgólos előnyüket, pedig plusz két pont birtokában most ott állnának a már bennmaradást érő pozíciót elfoglaló Csákvár és Siófok „sarkában”. A vasárnapi erőpróba előtt talán még ennél is nagyobb gondot okoz a keretet tizedelő betegséghullám. Sokakat döntött le az influenza, a Budafok elleni mérkőzés elején lecserélt Szabó Csabát pedig egész évre elvesztették, mivel a védő keresztszalag szakadást szenvedett, ami 8-9 hónapos kihagyás von maga után.
– Természetesen a három pont megszerzése céljából kelünk útra, ez azonban egyáltalán nem lesz egyszerű, hiszen egy agresszív, futós csapat vár minket Mosonmagyaróváron, amely kellemetlen stílusban játszik. A nagyobb problémát mégis inkább saját öltözőnk okozza, hiszen rengeteg hiányzónk lesz betegségek és sérülések miatt. Ennek ellenére megpróbáljuk megfelelő számban és minőségben összeállítani a csapatot, hiszen mindenképpen a győzelem megszerzésének reményében lépünk pályára – nyilatkozta Brlázs Gábor, az Előre vezetőedzője.
BMSEXTRA-INFÓ
Merkantil Bank Liga NB II, 28. forduló
Március 19., vasárnap, 14.00
Mosonmagyaróvári TE–Békéscsaba 1912 Előre
Mosonmagyaróvár, MTE 1904 Sporttelep
Vezeti: Ducsai József (Varga Gábor, Király Zsolt)