
Továbbra is szerda-szombati ritmusban vívja felkészülési mérkőzéseit az NB III.-as gyulai labdarúgócsapat. A hatodik téli gyakorlást a ligában is konkurens Hódmezővásárhellyel ejtette meg a Termál FC. A két csapat még ősszel letudta mindkét bajnokiját, így már nem lesz dolguk egymással.
A fürdővárosiak bő negyedóra után megszerezték a vezetést. Egy szélről középre lőtt labdát Vörös lőtt kapura, de a védőkről lepattant a próbálkozás, Csicsely azonban közelről a kapuba kotorta a játékszert. A folytatásban kiegyenlített, változatos játék folyt. A kapu előtt a vendégek voltak kreatívabbak, akik könnyebben kerültek helyzetbe, csupán Füstös kapussal nem boldogultak, aki többször is bravúrral avatkozott a játékba. A 70. perc táján már ő is tehetetlennek bizonyult, amikor egy pontrúgást követő kavalkádban Dóra talált be. Az eredmény ezt követően már nem változott, bár lehetőség mindkét oldalon adódott.
A Termál FC szombat délben a Karcag csapatát fogadja.
Ekker Attila: – A dinamikánkon erősen érződött, hogy átsöpört a csapaton az influenza. Az ellenfél sokkal dinamikusabb, gyorsabb volt. Mindkét kapu előtt sok helyzet adódott, nekünk mindenképpen jól jön még a bajnokságig hátralévő három hét. Sok sikert kívánok a Vásárhelynek és azt is, hogy nyerje meg az összes bajnoki mérkőzését!
Gyulai Termál FC–Hódmezővásárhelyi FC 1–1 (1–0)
Felkészülési labdarúgó-mérkőzés, Gyula.
Gyula: Füstös – Szabó P., Nagy S., Kukla, Prohászka, Zabari, Katona, Zelenyánszki, Vörös, Csicsely, Czirok. Játszott még: Wéber, Krajcsó, Sztankó, Szabó Zs., Kepenyes Á., Trescsula. Vezetőedző: Ekker Attila.
Hódmezővásárhely: Vukman – Guth, Dóra, Zana, Zámbori, Povázsai, Rabecz B., Rajsli, Mahler, Gréczi, Tóth P. Játszott még: Vaits, Arany, Herczeg, Simon, Sipos, Mari, Fehér, Murányi. Vezetőedző: Szűcs Róbert.
Gólszerző: Csicsely, ill. Dóra.