Szebbik arcát mutatta a gyulai csapat Csepelen

Zádori Krisztián mesterhármast ért el és gólpasszt is adott. Fotó: Kiss Zoltán

Zádori Krisztián mesterhármasával a tavaszi idény legbiztosabb győzelmét aratták a gyulai labdarúgók. A Termál FC NB III.-as alakulata Csepelen gyűjtötte be a három pontot. Mivel a tabellán előtte álló duó egyaránt döntetlent játszott, így a kék-fehér gárda ismét egy meccsen belülre került hozzájuk a Dél-keleti csoportban.

A Termál FC gyorsan megszerezte a vezetést, miután a 9. percben egy jobb oldalról beérkező szögletet Zádori erőből fejelt a kapuba a tizenegyes pont tájáról, 0–1. Tíz minutával később ő jegyezte a második gyulai találatot. Ekkor egy jobb oldali bedobás átpattant a védők fölött, a támadó lefordult az őrzőjéről, lecsapott a labdára és 16 méterről kilőtte a hosszú sarkot, 0–2. A csepeli válasz sem váratott sokat, a 21. percben a vendégek szögletéből kontráztak, melynek végén Tóth L. átemelte Kertész kapust, 1–2. A játék ezt követően is a szigetiek térfelén folyt többnyire, bár újabb találat szünetig már nem esett.
A második félidőre visszább álltak a látogatók, de jól védték le a térfelüket és igyekeztek kontrajátékból eredményesek lenni. Az 53. percben Kertész hosszú kirúgásával Zádori viharzott el a jobb szélen, az akciót kísérő Vörös elé tálalt, aki bal belsővel 12 méterről talált a kapuba, 1–3. A csepeliek próbáltak szépíteni, de hol pontatlanok voltak, hol Kertész kapus állta útjukat. A meccs hajrájában pedig Sztankó laposan középre lőtt labdáját Zádori juttatta a hálóba a védőjét és a kapust is megelőzve, 1–4.
A gyulai csapat a tavaszi idény legfelszabadultabb játékával nyert magabiztosan.

Jó: Halácsi, Kovács Sz., Túri, Pintér, ill. Zádori, Kertész, Sztankó, Nagy S., Zelenyánszki.

Ekker Attila: – Rendkívül sportszerű mérkőzést játszottunk egy barátságos közegben. Eredményes játékot produkált a csapat, gratulálok a srácoknak!

Csepel TC–Gyulai Termál FC 1–4 (1–2)
NB III.-as labdarúgó-mérkőzés. Budapest, 250 néző. Vezette: Szalai László (Keszthelyi Tamás, Hegedűs-Baráth Noémi).
Csepel: Szűcs K. – Halácsi (Németh Z., 69.), Csernák, Szűcs L. (Dunai, 69.), Tóth L. (Torda, 23.), Kovács M., Túri, Pintér, Paksai (Kern, 62.), Sükösd, Kovács Sz. (Pesuth, 62.). Vezetőedző: Zsivoczky Gyula.
Gyula: Kertész – Nagy S., Wéber, Csicsely (Czirok, 59.), Zádori, Szabó P., Zelenyánszki, Zabari (Krajcsó, 83.), Vörös (Malkócs, 72.), Sztankó, Szabó Zs. (Kovács Zs., 72.). Vezetőedző: Ekker Attila.
Gólszerző: Tóth L. (21.), ill. Zádori (9., 19., 85.), Vörös (53.).

Vincze Gyula

További eredmények, sorsolás, tabella: