Szerdához mérten sokat javult az összkép

Váradi Ádám sérülés miatti hosszas kihagyás után lépett ismét pályára a kettes csapatban. Fotó: Milyó Pál

A hétközi Makó elleni párharcot követően szombat délelőtt újabb Csongrád megyei NB III-as gárdával gyakorolt a Békéscsaba 1912 Előre második számú csapata, melynek az irányítását csütörtökön Nagy Sándor vette át Mészáros Márktól. A mezőnyben aktívabb vásárhelyiek egy második félidei találattal nyertek a szerda óta játékban sokat javuló lila-fehérek ellen.

Békéscsaba 1912 Előre II–Hódmezővásárhelyi FC 0–1 (0–0)
Felkészülési labdarúgó-mérkőzés. Békéscsaba, 50 néző.
Békéscsaba, I. félidő: Tóth A. – Szabó Zs., Sipaki, Orvos Levente, Varga R. – Rácz, Csák – Rajsli, Talpalló Varga T. – Tóth D. II. félidő: Orvos László – Kártyás, Bacsa, Palik, Zahorán – Cservenák, Farkas Á., Trescsula Marik – Kovács Zs., Varga Z. (Váradi). Vezetőedző: Nagy Sándor.
Hódmezővásárhely: Deczki – Orosz, Ondrejó, Molnár B., Zabari – Bata, Hunya, Erhardt, Lakatos – Schildkraut, Tapiska. Cserék: Kemenesi, Barta, Tóth B., Hegedűs, Antman, Asztalos, Vastag, Krisztin, Füstös. Vezetőedző: Antal Krisztián.
Gólszerző: Kenderesi.


A továbbiakban Szegeden edzősködő Mészáros Márk helyén az aktív játékkal felhagyó Nagy Sándor ült az Előre fiataljainak kispadján, aki a szerdai Makó elleni hadrendben küldte pályára a lilákat. A jó nevű labdarúgókat felvonultató vásárhelyiek birtokolták többet a labdát, hazai oldalon pedig a középpályán megmutatkozó dinamikus labdaszerzések tűntek ki. A fiatalságból eredően csúsztak be technikai hibák a hazaiak játékába, de a második félidőben már a helyzetekkel sem maradtak adósak. Négyszer vezették kapusra a labdát, de a rutintalanság miatt valamennyi lehetőség kimaradt, így a másik oldalon egyetlen találat is elegendő volt a győzelemhez.
Nagy Sándor: – Jól szolgálta a felkészülést a mérkőzés, tetszett a srácok hozzáállása. Az időszaknak megfelelően voltak még hibák is, de szerda óta nagy előrelépést tapasztaltam a játékban.

BMSEXTRA-INFÓ


error: Content is protected !!