Szűkösen vannak a csabaiak és a gyarmatiak

Csicsely János sokat tehet azért, hogy a ladányi csapat érvényre juttassa a papírformát hétvégén. Fotó: Kovács-Goda József

A sereghajtó csabaiaknak az élmezőnyből, a dobogóra hajtó ladányiaknak a mezőny végéből jut ellenfél, Gyarmaton viszont két „középkategóriás” gárda csatázik vasárnap, az NB III-as labdarúgó-bajnokság 27. játéknapjára eső program keretében.

Utóbbi találkozót nem csak azért várják baljós előjelekkel a házigazdák, mert az utóbbi három bajnokin nem jutott pont számukra, ezzel pedig a 15. helyre csúsztak vissza a tabellán. Talán ennél is nagyobb gondot jelent most az öltözőjükben az eltiltásokból és sérülésekből adódó rendkívül szűkös keret, noha optimális esetben a 11. pozíciót elfoglaló ellenfél nem tartozna a verhetetlen kategóriába.
Boros Tibor, a Füzesgyarmati SK szakmai koordinátora: – Nagyon fontos három pontot osztoznak vasárnap, és nem szeretnénk kimaradni belőle, bár a problémáink tovább sokasodtak az előző héthez képest, hiszen újabb két védőnk dőlt ki a sorból eltiltás miatt. Vasziljevicsre piros-, Patakira öt sárga kártyája miatt nem számolhatunk, mint ahogyan Urbanowski eltiltása is ezzel a meccsel telik le. Mellettük Raducu és Kis Szabolcs megsérült legutóbb, ők a héten nem is edzettek, de bízunk benne, hogy vállalni tudják majd a játékot! Kedvezőtlen forgatókönyv esetén amolyan felnőtt-ifi vegyes csapattal lépünk pályára, és nyilván mások lesznek az elvárásaink is, mint alapesetben. Felmerült annak az eshetősége is, hogy egy-két mérkőzést rászánunk a keretünk „újraépítésére”, mert három-négy hiányzónál nem tudunk hatékonyak lenni. Ehhez persze a játékosaink részéről is több higgadtságra lesz szükség, meg kell próbálniuk szó nélkül lejátszani egy-egy találkozót, ellenkező esetben úgyis rajtuk csapattan az ostor, amivel közvetve a csapatot is sújtják.

NB III Keleti csoport, 27. forduló
Március 26., vasárnap, 16.00
Füzesgyarmati SK–FC Hatvan

Füzesgyarmat, Lázár Gyula Városi Sporttelep
Vezeti: Sándor Csaba (Kovács Zoltán, Bán Kristóf Patrik)

A Békéscsaba 1912 Előre II háza táján sem ideális a helyzet a betegségek miatt. Legutóbb Hatvanban, felforgatott együttessel sikerült megszorongatniuk vendéglátójukat, most pedig még komolyabb kihívás előtt állnak a lila-fehérek fiataljai. A Putnokhoz látogatnak, amely úgy áll a tabella második helyén, hogy az idei hat meccsén veretlen maradt, és azokból ötöt sikerült megnyernie. Az elmúlt héten a viharsarkiakhoz hasonlóan nehéz sorsú Jászberény otthonában győztek, igaz a vártnál sokkal keményebb csatában, ami reményt nyújthat a Kórház utcában is.
Nagy Sándor, a Békéscsaba 1912 Előre II vezetőedzője: – Sajnos elég sok a hiányzónk betegségek miatt és vasárnap egy nagyon jó csapat ellen játszunk majd, így nem vagyunk könnyű helyzetben. Létszám gondjainkat az sem könnyíti, hogy az utánpótlás bajnokságok is beindultak egy ideje, így az ifibe is adnunk kellett játékost. Összességében elmondható, hogy ezen a héten nem igazán úgy tudtunk készülni, ahogy terveztük, de mivel a válogatott szünet miatt az NB2 nem játszik, így talán több visszajátszó is rendelkezésünkre állhat majd. Amennyiben ez így lesz, akkor ütőképes csapattal tudunk Putnokra utazni és talán végre pontokat is szerezhetünk. A jó eredményre nagy szükségünk lenne, hiszen a srácok megtépázott önbizalmát gyakorlatilag csak ilyen módon lehetne visszaállítani. A játék az idő nagyobb részében már rendben van, eredményességben viszont még nem tudtunk felnőni a feladathoz.

NB III Keleti csoport, 27. forduló
Március 26., vasárnap, 16.00
Putnok FC–Békéscsaba 1912 Előre II

Putnok, Várady Béla Sportközpont
Vezeti: Török Mihály (Gergely Márton, Juhász Bálint)

A három viharsarki gárda közül a Körösladány van a legjobb helyzetben, és nem csak a tabellán elfoglalt előkelő helyezése miatt. Ekker Attila legénysége a BKV Előre legyőzésével mintha kikerült volna a korábbi gödörből. Az odahaza begyűjtött pontok azonban akkor érnek valamit, ha a folytatás sem marad el. Erre jó alkalmat szolgáltat a tavasszal pont nélkül álló Jászberény elleni vendégjáték, ugyanakkor a sárrétiek számára intő jel lehet, hogy a jászságiaknak múlt héten kis híján a Putnokot is sikerült meglepniük.
Ekker Attila, a Körösladány MSK vezetőedzője: – Aktuális ellenfelünknek már nincs különösebb vesztenivalója, szeretné tisztességgel befejezni a bajnokságot. Mindez kiérződött a Putnok elleni találkozóján is, melyet balszerencsés körülmények között veszített el a ráadás perceiben. Ez alapján nem számítunk könnyű mérkőzésre, de fontos lenne a három pont begyűjtése, mert azzal biztosan tartani tudnánk a közvetlen riválisainkat, másfelől lélektanilag is megfelelő állapotba kerülhetnénk a közelgő rangadókra. Hátráltató tényező, hogy Ruzsa Zoltán megsérült, könnyen lehetséges, hogy hetekre kidőlt a sorból. Pusztai András sem teljesen egészséges, de reményeink szerint vállalja majd a játékot, Szabó Milánra viszont betegség miatt biztosan nem számíthatunk.

NB III Keleti csoport, 27. forduló
Március 26., vasárnap, 16.00
Jászberényi FC–Körösladány MSK

Jászberény, Városi Stadion
Vezeti: Szabó Péter (Kövér Tamás, Vilmányi Simon)

Eredmények, sorsolás, tabella: