Tartalékosan is szoros mérkőzést játszottak

Lovas Laura kiváló formában teljesít hetek óta. Archív fotó: Tóth László

Az utolsó előtti nagypályás erőpróbát Nyíregyházán tartotta a Gyulai Amazonok NB II.-es női csapata. Molnár Zoltánné tanítványai csak megszorítani tudták a szabolcsiakat, akik a sikerükkel dobogóra léptek az idény finisében.

Nyíregyháza Spartacus FC–Gyulai Amazonok 3–1 (2–0)
NB II.-es női labdarúgó-mérkőzés. Nyíregyháza, 70 néző. Vezette: Tóth II. T.
Gyula: Szűcs – Szappanos, Danics, Kajári, Lovas, Molnár Á., Hack, Kurai, Mezei, Molnár K. (Kovács V.), Komlósi. Edző: Molnár Zoltánné.
Gólszerző: Szlanics (19., 33.), Novák (73.), ill. Lovas (53.).

A négy stabil játékosát nélkülöző gyulai együttes jobbára védekezésre kényszerült, azonban a futószalagon kidolgozott helyzetei közül kettőt értékesíteni tudott a hazai csapat. A második játékrészben több szép kontrák vezettek a vendégek, Lovas Laura révén pedig a szépítő találatot is megszerezték. A gól után Kurai Nikolett és Kajári Gabriella előtt adódott lehetőség, a hazai kapus azonban résen volt. Mint ahogy a vendégek hálóőre, Szűcs „Trixi” is remek napot fogott ki. A 73. percben ő is tehetetlennek bizonyult a szabolcsi támadókkal szemben, ezzel el is dőlt a meccs érdemi része.
Molnár Zoltánné: – Büszke vagyok a csapatra, mert tényleg erőn felül teljesített, de a hazaiak ennyivel jobbak voltak a mai napon. Kombinatív játékot tudtak játszani, nekünk viszont egyszerűsítenünk kellett a taktikán. Bízom benne, hogy az utolsó találkozót hazai pályán győzelemmel tudjuk zárni!

A bajnokság állása 10 forduló után: 1. Újpest FC 27 pont, 2. Bp. Honvéd 27 pont, 2. Bp. Honvéd 27, 3. Nyíregyházi SFC 22, 4. Eger SE 20, 5. Lőrinci KSE 18, 6. FC Hatvan 17, 7. Gyulai Amazonok 15, 8. Arany Bácska 7, 9. Kazincbarcika SC 7, 10. Szolnoki MÁV UFC 7, 11. BVSC-Zugló 6, 12. Somoskőújfalu KSE 3.