Tekintélyes előnyt szereztek a gyulai lányok

A gyulai futsalos lányoknak a bajnokság legfontosabb szakaszára, a rájátszásra sikerült felvenniük az élvonalbeli fordulatszámot. Erre utal, hogy a Ricsilla Futsal elleni bennmaradást jelentő kettős győzelem után az 5. helyért megvívott vasárnapi első mérkőzésüket Miskolcon is simán lehozták.

Noha az elején Miliczki Noémi révén a házigazdák szerezték meg a vezetést, a gyors válasz sem váratott sokat: Bálint Rebeka bődületes bombája került a hosszú sarokba. A folytatásban mindkét oldalon adódtak helyzetek, a kapusok azonban állták a sarat, mígnem a félidő végén Bálint Rebeka újabb gólja a látogatókat juttatta előnyhöz. A második félidőben is magabiztosak voltak a vendégek és még a 29.percben esett egyenlítő találat sem ingatta meg őket. Kurai Nikolett négy minután belül duplázott, megnyugtató előnyt szerezve csapatának. Palakovics Laura kiállítása ellenére emberhátrányban szépítettek a házigazdák, de Balogh Noémi bombája erre is hatásos választ jelentett, a Kajári Gabriella szemfüles találata pedig a 36. percben végérvényesen mindent lezárt. Ezzel a győzelemmel az előny a Gyulai Amazonoknál van a két mérkőzésből álló párharcban, kedvezőek a kilátásaik tehát az 5. hely megszerzésére.
Molnár Zoltánné: – Felszabadultan játszott a csapat, mindenki nyugodt és magabiztos volt. Célunkat az idei évre teljesítettük, de ahogy mondani szokás, evés közben jön meg az étvágy. Nálunk az előny, hazai pályán mindent elkövetünk majd annak érdekében, hogy megszerezzük az ötödik helyet, történelmet írva ezzel a klubnál.

Miskolci Vénusz–Gyulai Amazonok 3–6 (1–2)
NB I-es női futsalmérkőzés, rájátszás az 5. helyért. Miskolc, 100 néző. Vezette: Nagy L., Tóth M., Skarupa.
Miskolc: Almási – Váradi, Bernáth, Szőke, Kovács A. Csere: Putnoky, Miliczki, Vachter, Palakovics, Tirpák, Tamók, Skaliczki, Bunda-Tóth
Gyula: Palócz – Fülöp, Molnár Á., Kurai, Balogh N. Csere: Kajári, Bálint, Sovány, Mázik.
Gólszerzők: Miliczki 2, Vachter, illetve Bálint 2, Kurai 2, Balogh N., Kajári.
Piros lap: Palakovics (33.).

Címlapon: Fülöp Diána a Ricsilla után Miskolcon is rendkívül hasznosan játszott