Az előttünk álló hétvége ismét a MOL Magyar Kupáról szól a honi labdarúgásban. A sorozat harmadik fordulója keretében bekapcsolódnak a küzdelmekbe az eddig kiemelt élvonalbeli és a másodosztályú klubok is. A legjobb 64 között már csak a Békéscsaba 1912 Előre képviseli szűkebb pátriánkat, amely hazai pályán élvonalbeli „örök riválist” fogad szombat este. A találkozót az M4 sportcsatorna élőben közvetíti 19 órától.
A válogatott programja miatt mindkét félnek két hete volt felkészülni erre a mérkőzésre. A hazaiak számára azért különleges a találkozó, mert újabban nem minden nap játszhatnak tétmeccset NB I.-es ellenféllel, ám most ez megadatik. A Loki szemszögéből az edzőváltás miatt értékelődik fel a párharc, a menesztett szerb Szrdjan Blagojevics helyén ugyanis ezúttal debütál Máté Csaba.
– Mindig rangja volt a Békéscsaba–Debrecen csatáknak, nincs ez másként most sem, ennek megfelelően igyekeztünk felkészülni rá. Vélhetően telt ház előtt léphetünk pályára, hiszen a Hajdúságból is nagy az érdeklődés a meccs iránt, mindez a televíziós közvetítéssel és az ellenféllel együtt komoly ösztönző tényező számunkra – mondta elöljáróban Csató Sándor, a lila-fehérek vezetőedzője, aki a stábjával együtt a legutóbbi bajnoki óta eltelt két hetet sem töltötte tétlenül.
A csapat az elmúlt héten Mátraházán edzett pár napot, ahol ideális környezetben készülhetett, pénteken pedig a BVSC otthonában gyakorolt, hogy ne zökkenjen ki a heti meccsritmusból.
– Az előző héten különösen sokat dolgoztunk. Minden megmutatkozó hiányosságunkat igyekeztünk alaposan átgyakorolni, hogy hasonló szituációkban ne hibázzunk. Ez azonban nyilván a fejekben dől el, és persze képesség kérdése is. A BVSC elleni edzőmeccsen fáradtan mozgott a csapat, elő is jöttek a hibák fárad, ezekre külön felhívtuk a figyelmet az e heti munka során, amely alapvetően már a Debrecenről szólt – részletezte a szakvezető, aki az aktuális ellenfélről is kifejtette véleményét.
Elmondása a szerint, maguk is kíváncsian várják, hogy Máté Csaba érkezésével mi minden változik meg a szombati rivális háza táján.
– Az edzőváltás óta kevés konkrét információ szivárgott ki a klubtól, de tisztában vagyunk azzal, hogy eddig is jó csapata volt a Lokinak, ezután is az lesz. Agresszív, gyors támadó focit játszik a piros-fehér gárda, igyekszik sokat birtokolni a labdát és mindenhol győzelemre tör. Biztosak vagyunk benne, hogy azok a játékosok számára különösen nagy motivációt jelent majd ez a meccs, akik az előző érában kevesebb bizalmat élveztek, de most megkapják a lehetőséget. Mi is kíváncsiak vagyunk rá mi lesz az, ami nem a régi Debrecent idézi – fűzte hozzá Csató Sándor.
Csabai oldalon továbbra is betegségek és sérülések nehezítik a legütőképesebbnek vélt kezdőcsapat pályára küldését. Pozitívum viszont, hogy a keresztszalag-szakadásból felépülő Fazekas egy év után újra pályára léphet hétvégén, igaz egyelőre csak a vármegyei bajnokságban szereplő csapatban. A pillanatnyi helyzet nem tekinthető ideálisnak a vezetőedző szerint, de akik rendelkezésre állnak, képesek megoldani a feladatot, ehhez azonban mindenkinek maximumot kell nyújtania.
MOL Magyar Kupa, 3. forduló
Szeptember 14., szombat, 19.00
Békéscsaba 1912 Előre FC–Debreceni VSC
Békéscsaba, Kórház utcai Stadion
Vezeti: Bogár Gergő (Garai Péter, Berényi Ákos)