Bravúros vásárhelyi döntetlennel indította a bajnokság tavaszi évadát a Körösladányi MSK NB III.-as labdarúgócsapata. A sárréti alakulat Hódmezővásárhelyen ért el értékes döntetlent, ezzel a tabellaszomszéddal szemben sikerült megtartania a 6 pontos előnyét, más kérdés, hogy a kimaradó helyzeteik és büntetőjük alapján, sikerként élték-e meg az 1–1-es eredményt.
Hódmezővásárhelyi FC–Körösladány MSK 1–1 (0–1)
NB III.-as labdarúgó-mérkőzés. Hódmezővásárhely, 300 néző. Vezette: Fehérvári Patrik (Juhász László, Harsányi Martin).
Hódmezővásárhely: Deczki – Guth, Hunya (Molnár B., 28.), Zana, Zámbori – Dóra, Borbás M. (Mahler, 46.) – Sipos (Török, 46.), Rabecz V. (Orosz, 65.) – Gréczi, Tóth P. (Pleszkán, 65.). Vezetőedző: Antal Krisztián.
Körösladány: Kertész – Sztankó (Rajsli, 68.), Raducu, Wéber, Bakk – Czirok, Zelenyánszki – Geiger, Farkas J. (Ruzsa, 68.), Talpalló N. – Malkócs. Vezetőedző: Ekker Attila.
Gólszerző: Gréczi (70. – 11-esből), ill. Malkócs (23.).
Változatos mezőnyjáték folyt a pályán, mígnem a 23. percben egy szöglet utáni kavarodás végén Malkócs közelről fejelt a hálóba. Röviddel ezután Hunya szenvedett súlyosnak tűnő sérülést, bár senki nem volt a közelében. A hazaiak sokat tettek az egyenlítés érdekében, a 44. percben mégis a látogatók jutottak tizenegyeshez Czirok buktatásáért, de Wéber lövését védte a kapus.
A második félidő eleje a kimaradt ladányi lehetőségekről szólt, pedig ekkor döntésre vihették volna a dolgot a kék-fehérek. A játékrész derekán azután egy kezezésért megítélt büntetőből Gréczi egalizált. A továbbiakban is nyílt játék folyt a pályán, mindkét együttes győzelemre játszott, de a támadók már nem tudtak érvényesülni, így maradt a reális döntetlen.
Jó: Deczki, Gréczi, Zámbori, ill. Raducu, Zelenyánszki, Czirok, Talpalló N.
Ekker Attila: – Nagyjából azt kaptuk, amire számítottunk és amire készültünk. Nehezen lendültünk játékba az elején, a gól azonban jót tett nekünk és a játéknak is. Minimális célunk az volt, hogy távol tartsuk magunktól a Vásárhelyet, ezt teljesítettük. Kitűnő játékvezetéssel párosult a jó iramú mérkőzés.