Továbbjutott az Amazonok csapata

Pribék Andrea gólerős játékot nyújtott. Fotó: Tóth László

Az augusztus eleji Kecskemét elleni győzelme után újabb Bács-Kiskun megyei együttes akadt fenn a Gyulai Amazonok nagypályás labdarúgócsapata „hálóján” a Simple Női Kupában. Molnár Zoltánné együttese a sorozat második fordulójában Jánoshalmán nyert gólzáporos mérkőzést, a fiatal Pribék Andrea termékenységével.

Arany Bácska Egyesület–Gyulai Amazonok 4–7 (1–2)
Női Magyar Kupa labdarúgó-mérkőzés, Jánoshalma. Vezette: Tóth Kitti.
Gyula: Szűcs – Szappanos (Barthalos), Paál, Lovas, Mezei, Molnár Á., Sovány, Pribék, Nagy K., Komlósi, Molnár K. Vezetőedző: Molnár Zoltánné.
Gólszerző: Szaniszló (23. – 11-esből, 87., 90.), Sebők (54.), ill. Pribék (11., 36., 54., 78.), Molnár Á. (69., 86.), Molnár K. (83.).
A gyulai lányoknál Pribék Anna már a 11. percben megnyitotta a gólok sorát. Erre még érkezett válasz a lelkes hazaiak részéről, de a félidő hajrájában esett második találatra már nem. A fiatal támadó pedig szünet után is eredményes volt, ebben felnőtt mellé a rutinos Molnár Ágnes. A végjáték már csak a támadásokról szólt, védekezni „elfelejtettek” a csapatok. Így fordulhatott elő, hogy az utolsó negyedórában öt találat is született, de a házigazdák csupán szépíteni tudtak a legvégén.
Molnár Zoltánné: – Nyílt játék folyt a pályán, kicsit kapkodó volt a csapat ezen a napon. Az eredménnyel elégedettek lehetünk, de játékban sokat kell még javulnunk a bajnoki rajtig.

BMSEXTRA-INFÓ


Tisztelt Felhasználónk!

A Bmsextra.hu az egyik legismertebb sportoldal Békés megyében, ami bárki számára ingyen elérhető. Hogy ez a jövőben is így maradjon, továbbra is hirdetések közzétételével tervezzük finanszírozni az oldal fenntartási költségeit.

Amennyiben a tartalmainkat meg szeretnéd tekinteni, kérünk, kapcsold ki a Bmsextra.hu-n az Adblockert (hirdetésblokkolót). Hirdetéseink nem tolakodók.

error: Content is protected !!