Új edzővel várják Óbudán a gyulaiakat

Oláh Ákosék (9) adósak a gólokkal, ugyanez a gyulaiakra nem vonatkozik. Fotó: Kiss Zoltán

Az NB III.-as labdarúgó-bajnokságban szereplő csapatok számára vasárnap a 11. fordulóra kisorsolt kihívás következik. A viharsarki duó közül az Előre II. ismét matinét vív 11 órától a 4-es honvéd utcában, melyre a Szeged II. gárdája hivatalos. A listavezető Termál FC az edzőváltáson túleső III. Kerületi TVE vendége lesz Óbudán 13 órától.

Az Előre II. és a vendége között sok a hasonlóság. Mindkét gárda újonc, fiókcsapatként azonos szabályok vonatkoznak rájuk, a tabellán mindössze egyetlen pont választja el őket, ráadásul legutóbb nagy vereségbe szaladtak bele, lenne tehát mit javítaniuk.
– Két dolog elengedhetetlen a sikeres szerepléshez. Hatékonyabbnak kell lennünk az ellenfél kapuja előtt, illetve a egyéni hibákat minimálisra redukálnunk, mert ezek okozták a BKV Előre elleni legutóbbi kudarcot. Most az NB II.-es bajnokság szünete miatt masszívabb kerettel tudunk kiállni, bár ez nyilván az ellenfélre is igaz lesz. Kozmetikáznunk kellene a hazai teljesítményt, pszichésen fontos lenne, hogy elkerüljünk a kieső helyről, mert kell a játékosoknak a sikerélmény, hogy bízzanak az elvégzett munkában. Bízom abban, hogy az összeszokatlanságot tudjuk majd kompenzálni az egyéni képességekkel, és győztesen hagyhatjuk el a pályát! – mondta a meccsel kapcsolatban Balog Zsolt, a csabaiak vezetőedzője.
A Termál FC őszi negyedik, zsinórban pedig a harmadik fővárosi túrája előtt áll, most először pedig a Dunán is átkel. A héten edzőt váltó III. Kerületi TVE várja a listavezetőt, melynél a jelek szerint nem elégszenek meg a középszerűséggel.
– Az eltervezett menetrend szerint zajlott a heti munka, örömteli volt, hogy hosszabb sérülés után Wéber és a Constantinescu is a csapattal tudott készülni. Reményeink szerint hamarosan Pintért is a sorainkban tudhatjuk, viszont Máris sérülése gondot jelent, miként az U19-es válogatottba behívott Vörös Barna szolgálataitól is el kell tekintenünk. A Kerületet a lehetőségei és a kerete alapján előzetesen az első háromba vártam, ugyanúgy maximális figyelmet érdemel, mint az összes többi rivális. Most nehéz volt készülni belőle, hiszen új szakvezetés került a csapat élére, éppen azért leginkább magunkkal kell törődnünk, a saját játékunkat és akaratunkat kell érvényre juttatni a pályán. Természetesen nyerni szeretnénk, hogy tarthassuk pozíciónkat a tabella élén – nyilatkozta a fürdővárosiak szakvezetője, Ekker Attila.

Eredmények, sorsolás, tabella: