Váratlan súlyos gyulai vereség

Ilyés Tamásék bevetése sem hozta meg a várt fordulatot a szünetet követően. Fotó: Bencsik Ádám/Békés Megyei Hírlap

Súlyos vereséget szenvedett a listavezető gyulai csapat az NB III.-as labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának vasárnapi matinéján. A Dél-keleti csoportot vezető Termál FC a Budapest Honvéd fiataljaival szemben maradt alul egy nyílt meccsen, ami csak a hajrában lett egyértelmű.

Budapest Honvéd II.–Gyulai Termál FC 4–0 (1–0)
NB III.-as labdarúgó-mérkőzés. Budapest, 150 néző. Vezette: Juhász Dávid (ifj. Imrő János, Gergely Márton).
Bp. Honvéd II.: Gyetván – Kocsis, Szabó Á. (Sebe, 60.), Nagy Z. – Kis K., Pintér, Somogyi, Átrok (Kenéz, 70.), Polák (Bakó, 78.) – Rácz (Menyhárt, 60.), Ihrig-Farkas (Benkő, 46.). Vezetőedző: Kovács Gábor.
Gyula: Füstös – Szabó Zs. (Sztankó, 32.), Wéber, Szabó P., Kukla – Katona (Varga T., 46.), Zelenyánszki – Czirok (Malkócs, 46.), Szilágyi (Ilyés, 46.), Trescsula – Csicsely (Vörös, 70.). Vezetőedző: Ekker Attila.
Gólszerző: Átrok (4.), Benkő (81., 83.), Pintér (89.).

A kispesti meccs hendikeppel indult a gyulaiak számára, hiszen egy jobb oldali beadásnál a hosszúra helyezkedő Átrok fejjel már a 4. percben bevette a kapujukat, 1–0. A folytatásban a Termál FC kiegyenlítette játékot, a pályán férfias küzdelem folyt, ám kevés volt a helyzet. A félidő utolsó harmadában feljebb tolta játékát a vendéggárda és a finisben egalizálhatott volna. A 44. percben bal oldali szögletnék Czirokot lökték ki a labda alól, amiért büntető járt, ám Csicsely gyengén helyezett lövését Gyetván kiütötte a kapu jobb oldalából.
A szünetben végrehajtott hármas csere a támadójáték intenzitásának növelését szolgálta gyulai részről. Nem is maradt el a várt hatás, több nagy lehetőség adódott a fürdővárosiak előtt, azonban a kapunál meg voltak babonázva, a 81. percben pedig minden eldőlt. Egy magasról beérkező labdát nem tudtak tisztáznia védők, ami így Benkő elé került, aki a 15 méterről laposan lőtt a jobb alsó sarokba, 2–0. A cserecsatár két minutával később egy kiugratás végén emelte át a tizenhatos vonaláig kifutó Füstöst, 3–0. A látogatók teljesen szétestek a végére, így a 89. percben közelről még Pintér is bevette a kapujukat, 4–0.

Jó: Benkő, Gyetván, Kocsis, Somogyi, Pintér, ill. Szabó P., Czirok.

Ekker Attila: – Egy könnyű góllal szerzett vezetést a hazai csapat, amit a játék képe alapján kontrollálhattunk volna, de a kevés kínálkozó lehetőségeink egyikével sem tudtunk élni. A második kapott gól után teljesen érthetetlen és elfogadhatatlan módon szétestünk. Gratulálunk a Honvédnak a győzelemhez!

Vincze Gyula

További eredmények, sorsolás, tabella: