Vasárnap már élesben meccsel az Előre

Az őszi ajkai meccsen gól nélkül maradt Paudits Patrik, de most ő lehet az egyik nyerő embere a csabaiaknak. Fotó: Balogh Ákos

Alig másfél hónapos szünet adatott meg a másodosztályú labdarúgócsapatoknak, vasárnap ugyanis a tavaszi idény első játéknapjával folytatódnak az NB II-es bajnokság küzdelmei. A 9. helyen telelő Békéscsaba 1912 Előre 13 órától fogadja az FC Ajka együttesét, amely 4 ponttal és 3 pozícióval van lemaradva a liláktól. Mivel a kormány újabb hónappal meghosszabbította a veszélyhelyzetet, ezért február végéig még biztosan zárt kapuk mögött rendezik a találkozókat.

A viharsarkiak állományában nem volt jelentős mozgás. Az érkezési oldalon mindössze a körösladányi kölcsönből visszatérő Ilyés Tamás neve szerepel, illetve az első kerettel tréningező fiatalok (Kasik Ákos, Pap Zsolt, Sipaki Patrik, Szabó Zsombor, Tóth Bence, továbbá Zelik Csaba) juthatnak majd szóhoz az idény során.
Távozóból több is akad. Anton Bidzilya Kaposváron folytatja, Oláh László Dávid Mosonmagyaróváron, míg Váradi Ádám Hódmezővásárhelyen tölti a tavaszt NB III-ban, ahol több játéklehetőséghez juthat. Az elvágyó Nikola Pantoviccsal sem találkozhatunk, bár a szerb légiós új klubja még nem ismert.
Az említett játékosokon túl több sérült sem lehet részese a vasárnapi nyitánynak. Mészáros Márk a felkészülés során dőlt ki a sorból, de a héten már teljes értékű edzésmunkát végzett. Gránicz Patrik és Pilán Márkó szintén maródi, ők egyelőre rehabilitációs tréningeken vesznek részt, Hodonicki Márk pedig szintén sérüléssel küszködött a felkészülési időszakban, így a szereplése egyelőre bizonytalan.
Az Ajkánál hasonló okból Lengyel Béla nem állhat rendelkezésre, ott lehet viszont a vendégcsapatban az egyetlen új szerzemény, a Szombathelyről igazolt Tóth Barna. Az őszi idény során, az akkor még Schindler Szabolcs által irányított Előre éppen Pantovics találatával zsebelte be az értékes három pontot. Elvileg most is a hazaiak számítanak az esélyesnek, csakhogy a mezőny rendkívül kiegyensúlyozott, apró nüanszokon is el lehet csúszni.


Merkantil Bank Liga NB II, 22. forduló
Január 31., vasárnap, 13.00
Békéscsaba 1912 Előre–FC Ajka
Békéscsaba, Kórház utcai Stadion
Vezeti: ?

error: Content is protected !!