Véglegessé vált az Előre tavaszi kerete

Kovács Gergő és Himics László hasznos tagja lehet az átalakított keretnek

A Békéscsaba 1912 Előre menedzsmentje két újabb labdarúgó szerződtetését jelentette be csütörtökön. A védelembe és a középpályára érkezett erősítés.

A frissen bemutatott játékosokkal gyakorlatilag véglegesnek tekinthető az NB III.-as bajnokság Dél-keleti csoportját vezető gárda tavaszi kerete. A legújabb csabai labdarúgók közül belső védő pozícióba érkezett a 21 esztendős, közel kettőszáz centiméter magas Kovács Gergőt, aki Fehérgyarmaton kezdte pályafutását, legutóbb pedig a Szeged-Csanád Grosics Akadémia kettes számú alakulatában szerepelt, ellenfélként ott volt a pályán a két csapat október végi egymás elleni bajnokiján is.
Támadó-középpályásként segíthet csapatnak a másik új szerzemény. A 22 éves Himics László Kisvárdáról került a lila-fehérek kötelékébe, a felkészülési mérkőzések, valamint a tréningek folyamán maximálisan meggyőzte a szakmai stábot alkalmasságáról. A játékos a 2020/2021-es idényben már az OTP Bank Ligában is bemutatkozhatott, úgyhogy a fiatal kora ellenére jelentős NB-s tapasztalattal bír.