Veretlenül lettek bajnokok

A rájátszást kettős győzelemmel záró csabai U15-ös együttes

A Békéscsaba 1912 Előre SE U15-ös labdarúgócsapata megnyerte az MLSZ Regionális korosztályos bajnokságát. Az oda-visszavágóból álló rájátszás során Balog Zsolt tanítványai a Keleti csoport győzteseként a nyugaton legjobbnak bizonyuló Gyirmót SE gárdájával csatáztak az aranyéremért és mindkét alkalommal 2–0-ra bizonyultak jobbnak.

A bajnoki cím kiharcolásával szintet is léptek a lila-fehérek, a következő idényben már az U16-os korosztály első osztályú mezőnyében indulhatnak. Mellettük a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia minden csapata a saját korosztálya legmagasabb fokú bajnokságában folytathatja.
– Nagyon örülök annak, hogy négy év munkáját sikeresen tudtuk lezárni és összejött az osztályváltás. Most már olyan színvonalas bajnokságban tudunk majd szerepelni, ami az elvégzett munka alapján kijár a srácoknak. Remélem, hogy a csapat egyben marad és megmutatja, hogy a legfelsőbb osztályban is ütőképes játékerőt képvisel. Ez azért is nagyon fontos a játékosoknak, mert a jövőben még jobban tudnak majd fejlődni és még jobb labdarúgókká válhatnak. Szeretném megköszönni mindenkinek, elsősorban az utóbbi négy év munkáját és az ebben az időszakban nyújtott segítséget, valamint támogatást, hiszen mindezt a mai napon sikerült megkoronáznunk! Gratulálok a srácoknak a vereség nélkül megszerzett bajnoki címhez és a rájátszásban nyújtott nagyszerű teljesítményhez egyaránt! – nyilatkozta Balog Zsolt edző.
A bajnokcsapat névsora: Anda Szilárd, Avramucz Dávid, Dávid Kende, Göblyös Sándor Robin, Homoki Lóránt, Igricz Mihály, Jass Nándor, Kerekes Zsombor, Kovács Tamás, Molnár Márkó Gábor, Nagy Máté, Oláh Roland, Sinka Dániel Imre, Susánszky Richárd, Szabó Bence, Tóth Dániel, Tóth Patrik, Vörös Barnabás.


error: Content is protected !!