Vízválasztó lesz a dorogi derbi

Remélhetőleg a hétvégi terhet is elbírják majd az Előre labdarúgói. Fotó: Kovácsevics Dusán/Szentlőrinc SE

A Szentlőrinc ellen otthon tartott rendkívül értékes három pont birtokában folytatja bajnoki szereplését vasárnap a Békéscsaba 1912 Előre NB II-es labdarúgócsapata. A Merkantil Bank Liga 25. játéknapja keretében a sereghajtó Dorog otthonában vizitel a lila-fehér együttes, melynek a további sorsára is kihatással lehet az előtte álló 90 perc.

Brlázs Gábor együttese pillanatnyilag a vasárnap megszerzett 3 pontnyi előnnyel rendelkezik a tabellán közvetlenül mögötte soroló, ám már kieső helyen álló Kozármislennyel, illetve a mostani vendéglátójával szemben. Előre tekintve viszont három közvetlen rivális is „lőtávon” belül van, ráadásul valamennyire hasonló nehézségi fokú erőpróba vár. A Szentlőrinc a szintén szorongatott helyzetben lévő Budafokot fogadja, a Kazincbarcikához a listavezető Diósgyőr látogat, míg a Nyíregyháza csapatának a mezőny első harmadához tartozó Ajkán lesz jelenése. Nem zárható ki tehát, hogy egy bravúros eredménnyel további pozíciókat javíthatnak Bora Györgyék, és közelebb kerülhetnek a sűrű középmezőnyhöz.
– Nehéz meccsen sikerült a három pontot begyűjtenünk a Szentlőrinc ellen, de végre már egy közvetlen riválist is le tudtunk győzni. Reményeink szerint ezt az eredményességet át tudjuk majd menteni hétvégére is, sőt kicsit jobb játékkal tudunk kirukkolni. Frissebbnek kell lennünk és egészségesen agresszívebbnek! Éreztem egy kis fásultságot és tompaságot múlt vasárnap, amit mindenképpen ki kell küszöbölnünk, hiszen talán még annál is nehezebb meccs vár ránk. Tavasszal már egy lényegesen stabilabb Dorog játszik a bajnokságban, kevés gólt kap, ami fegyelmezett játékukra utal. Bár az ellenfelünk is az életéért küzd, természetesen a három pont megszerzése reményében lépünk pályára. A tartósan sérült Szalai Dániel és Farkas Márk szolgálataira továbbra sem számíthatunk, kisebb sérülés és betegség miatt egy-két további ember játéka kérdéses, de ez nem befolyásolhatja a meccs eredményét – nyilatkozta portálunknak Brlázs Gábor, a csabai együttes vezetőedzője.

B. M.

Merkantil Bank Liga NB II, 25. forduló
Február 26., vasárnap, 14.00
Dorogi FC–Békéscsaba 1912 Előre

Dorog, Buzánszky Jenő Stadion
Vezeti: Móri Tamás (Kulman Tamás, Király Zsolt)

Eredmények, sorsolás, tabella: