Zajlik a fiatalok kiválasztása

Vörös Barnabás helye megkérdőjelezhetetlen a keretben. Fotó: Kiss Zoltán

A fiatal játékosok tesztelésének szentelte a szombati első nyári edzőmérkőzését a Gyulai Termál FC NB III.-as labdarúgócsapata. Erre tökéletes célt szolgáltatott szabolcsi másodosztályú bajnok elleni premier, melyet magabiztosan nyert Ekker Attila legénysége.

Gyulai Termál FC–Gyulaháza KSE 5–0 (1–0)
Felkészülési labdarúgó-mérkőzés, Gyula.
Gyula: Kertész – Szabó P., Király, Avramucz, Nagy R., Zabari, Zelenyánszki, Trescsula, Mohácsi, Zádori, Halai. Játszott még: Krnács, Szabó Cs., Wéber, Czirok, Kovács Zs., Göblyös, Kovács Ádám, Vörös. Vezetőedző: Ekker Attila.
Gólszerző: Czirok 2, Zádori, Kovács Zs., Mohácsi.

Ekker Attila vezetőedző igyekszik megtalálni, hogy az U18-as válogatottban is bemutatkozó Vörös Barnabás mellett ki lesz az a két további fiatal játékos, akit a fiatalszabály érdekében a keretbe tud építeni. Első körben hét próbázót teszteltek, az ő kiválasztásuk zajlik. A kulturáltan játszó szabolcsiak az első félidőben szervezetten álltak ellent, szünet után már inkább a hazaiak akarata érvényesült.

Ekker Attila: – Sportszerű ellenféllel szemben tudták bizonyítani a próbázó fiatalok, hogy mi rejlik bennük. Sok támadást tudtunk vezeti, a második félidőben pedig már a gólokkal sem maratunk adósak, rávezetésnek tökéletes gyakorló mérkőzés volt.