A Békés Megyei Kupa nyitja a tavaszi idényt

A kaszaperiek egyetlen B-csoportos csapatként a Mezőkovácsháza elleni bravúros döntetlennel jutottak be a 16 közé. Fotó: Berka István Jr.

Az MLSZ Békés Megyei Igazgatósága elkészítette a labdarúgó Békés Megyei Kupa 3. fordulója, és a Békés Megyei Ifjúsági Kupa első körének párosítását. Mindkét sorozatban 16 csapat van versenyben, de míg a felnőtteknél az őszi két kört követően szűkült ennyire a mezőny, a fiataloknál a bajnokság pillanatnyi állása alapján a két csoport első nyolc helyezettje lett összesorsolva.

A zsúfolt tavaszi versenynaptár miatt szokatlan módon idén a kupa nyitja a tavaszi idényt, hiszen a két sorozatban már február 25-26-án megvívják a most kialakított párharcokat.
A felnőtteknél nyolc megye I. osztályú és ugyanannyi alacsonyabb szintű együttes maradt állva, de mivel a versenykiírás szerint az előbbiek nem élveztek kiemelést, így fordulhatott elő, hogy Sarkadon az elitmezőny két tagja csap össze. Érdekes csatára van kilátás Szabadkígyóson is, ahol két osztály őszi bajnoka ad egymásnak randevút.

A Békés Megyei Kupa 3. fordulója párosítása: Dévaványai SE–Jamina SE, Sarkadi KLE–Medgyesbodzás-Gábortelep SE, Szabadkígyósi SZSC–Orosházi MTK-ULE, Kaszaper FC–Mezőmegyer SE, Elek USE–Szarvasi FC, Békésszentandrási HMSE–Nagyszénás SE, Békéscsabai MÁV SE–Szeghalmi FC, Csabacsűdi GYLSE–Végegyházi SE.

A Békés Megyei Ifjúsági Kupa első fordulója párosítása: Gádorosi LSE–Szarvasi FC, Elek USE–Sarkadi KLE, Szabadkígyós SZSC–Battonyai TK, Sárréti Gyöngyhalász GYSE–Körösladány MSK, Mezőkovácsházi TE–Mezőhegyesi SE, Csanádapácai EFC–Berényi Gyermek FC, Békési FC–Nagyszénás SE, Gyomaendrődi FC–Mezőmegyer SE.