A címvédő volt a nevető harmadik

Milek Bence és Varga Dávid csatázik a labdáért a szabadkígyósi mérkőzésen. Fotó: Kiss Zoltán

Nem az élen álló kettősről szólt a vármegyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság 18. játéknapja. Az élen álló dobozi csapat és az eddig első számú üldözőjének számító Végegyháza-Magyarbánhegyes is pont nélkül zárta a szombati idegenbeli túráját. Ezt kihasználva, fölényes hazai sikerével a címvédő Mezőmegyer állt az élre.

A dobozi alakulat tizenhat veretlenül megvívott bajnokit követően szorult főhajtásra Kaszaperen, ami az újonc zöld-fehérek érdemeit tovább növeli. Nem járt jobban a bajnoki címre áhítozó VSE-MFC gárdája sem Szabadkígyóson, ahol egy éles és sikerre éhes ellenféllel találta magát szembe. A két éllovas vereségével jól élt a Mezőmegyer, amely gólarányt javított, és a három ponttal átvette a vezetést a tabellán. Mutatjuk a másodosztályú bajnokság hétvégi összefoglalóját.

Eleki USE–Békéscsabai MÁV SE 2–0 (0–0)
Vármegyei II. osztályú labdarúgó-mérkőzés. Elek, 100 néző. Vezette: Nemczov Márk.
Elek: Oláh Z. – Dehelán (Szekeres), Oláh A., Illés (Kacsala), Nagy Á., Kollát, Jepure (Juhász), Kovács Gy., Horváth B. (Püski), Kasznár (Kászián), Oszlács. Edző: Nagy Gergely.
Békéscsabai MÁV: Bócsik – Pálenkás (Demeter), Mészáros, Erdélyi, Takács L., Vozár (Sipiczki), Takács K., Kőszáli, Matuska, Zsibrita, Gellért. Edző: Dohányos Zoltán.
Gólszerző: Dehelán (70.), Oszlács (86. – 11-esből).
Nagy Gergely: – Döntetlen színezetű mérkőzésen, a cseréinknek is köszönhetően sikerült megnyerni a mérkőzést. Gyógyulást kívánunk Kasznár Márknak!
Dohányos Zoltán: – Ameddig bírtuk erővel, addig működtek a dolgok. Jobbulást a sérült hazai játékosnak, köszönjük a vendéglátást! Remélem jövő héten acélosabb kerettel tudjuk folytatni a zavarkeltésünket!

Hotya Péter

Kaszaper SE–Dobozi SE 2–0 (1–0)
Kaszaper, 90 néző. Vezette: Bálint Attila.
Kaszaper: Magony – Varga P., Gulácsi, Papp (Kasza), Kovács F., Kéri, Vincze, Kuli, Bok (Tobak), Fodor, Péli T. (Péli M.). Edző: Kvasznovszky József.
Doboz: Démusz – Fehér (Patkás), Pojendán, Molnár M., Szabó R., Rácz Gy., Geiger, Váczi, Lukucz, Komlósi, Szigeti. Edző: Balog Zsolt.
Gólszerző: Péli T. (40.), Kuli (91.).
Kvasznovszky József: – Küzdelmes mérkőzésen, magabiztos sikert arattunk az eddig veretlen Doboz ellen.
Balog Zsolt: – Tudtuk, hogy minden sorozat véget ér egyszer, a tizenhat veretlenül lehozott mérkőzés nem kis dolog, gratulálok a csapatnak hozzá! Ez a mai találkozó így jött össze. Ha jobban koncentrálunk, főként a második félidőben, akkor gólt, gólokat szerzünk.

Furák Róbert

Csanádapácai EFC–Mezőberényi LE 2–3 (0–1)
Csanádapáca, 120 néző. Vezette: Kató Benedek.
Csanádapáca: Pós A. – Göcző, Bozó, Bozsó M., Csákvári, Dániel, Drozdik, Fodor, Kasza, Szabó A., Haba. Edző: Óvári Arnold.
Mezőberény: Rau Zs. – Rau M. (Bereczki), Székely, Labancz, Burai, Durkó, Benyovszki J., Puskás (Papp K.), Lakatos M., Machó, Kanó. Edző: Adamik Dávid.
Gólszerző: Haba (63., 66.), ill. Benyovszki J. (23., 57. – mindkettőt 11-esből), Papp K. (52.).
Óvári Arnold: – Sajnos gyermeteg hibáinkat ellenfelünk kegyetlenül kihasználta, mi pedig hét-nyolc hatalmas lehetőséget is elhibáztunk. Sajnos ez ma ennyire volt elég.
Adamik Dávid: – Csanádapácán mindenkinek nehéz dolga van, mi is így készültünk. Most viszont könnyen rúghattunk volna öt-hat gólt, ehelyett összehoztunk egy kiélezett mérkőzést. Amíg nem tudjuk értékesíteni az egyértelmű gólhelyzeteinket, örülünk kell a hasonlót eredményeknek!

Szikora Pál

Újkígyós FC–Békésszentandrási HMSE 1–1 (1–0)
Újkígyós, 50 néző. Vezette: Láza András.
Újkígyós: Borbély – Sódar, Petrás, Gonda, Moldován, Vágási, Turcsek (Kőfalvi), Dunai (Marik), Budás, Darányi, Csiernyik M. Edző: Bereczki Zsolt.
Békésszentandrás: Babák – Olasz, Pásztor, Rohony, Kis L., Tasi N., Tasi K., Sándor, Styecz D. (dr. Olasz), Szűcs, Viszkok G. Edző: Kondacs Tamás.
Gólszerző: Darányi (36.), ill. Tasi K. (53. – 11-esből).
Bereczki Zsolt: – Az első félidő mondhatni rendben volt, megvoltak a lehetőségeink ahhoz, hogy akár több góllal is vezethessünk, a második játékrész viszont borzasztó volt. Hibátlan játékvezetés!
Kondacs Tamás: – Döntetlen színezetű mérkőzés volt, melynek végén megszerezhettük volna a három pontot.

Tóth Pál

Szabadkígyósi SZSC–Végegyháza-Magyarbánhegyes 2–1 (2–0)
Szabadkígyós, 80 néző. Vezette: Fekete Zoltán.
Szabadkígyós: Borsi – Papp G., Varga P., Milek (Molnár M.), Kocziha, Szilágyi, Frankó M., Maglóczki (Frankó B.), Faragó, Szabó Z. (Nagy D.), Nagy Z. Edző: Sebestyén Antal.
VSE-MFC: Takács B. – Varga T., ifj. Kintner, Varga D., Benyó, Túri, Matuz P. (Zsuzsa), Matuz L. (Czene), Balázs, Kecskés, Bozsó. Edző: Kintner János.
Gólszerző: Nagy Z. (27., 42.), ill. Bozsó (60.).
Sebestyén Antal: – Nem lennék korrekt, ha azt nyilatkoznám, hogy mi vagyunk a legjobb csapat. Csapat voltunk, lőttünk két gólt és nyertünk. Az ellenfélnek volt kapufája, két méterről fölé lőtt labdája. Azt mondhatom, hogy nyert az amatőr foci, de bebizonyítottuk, hogy ők is amatőrök, csak nagyon magas fizetéssel. Gratulálok Zétinek, aki a meccs után bebizonyította, hogy nem csak gólszerzésben jó, de sörbontásban is, ezért ő az MVP !
Kintner János: – Hiába a két kapufa és a kihagyott helyzetek. Az szokott nyerni, aki több gólt rúg és ez ma sem volt másképp.

Szabó Zoltán

Mezőmegyer SE–Csabacsűdi GYLSE 6–1 (3–1)
Mezőmegyer, 50 néző. Vezette: Karácsony Ádám Márk.
Mezőmegyer: Kun – Nagy P., Nagy B., Takács Ákos, Kecskeméti (Csepregi), Ulrich (Szabó S.), Takács Ádám (Szilágyi), Susánszky, Balogh M. (Séllei), Lipták-Pikó, Lehoczki (Popucza). Edző: Lőrinci Attila.
Csabacsűd: Kugyela – Szigeti, Tofan, Borgulya, Gerhát, Jelem, Hajdú, Sovány, Magda, Seres, Király. Edző: Gombár György.
Gólszerző: Lehoczki (13., 33.), Kecskeméti (26.), Susánszky (49.), Szilágyi (74.), Popucza (87.), ill. Tofan (20.).
Lőrinci Attila: – Mindkét félidőben sok helyzetet kialakítottunk, ezek nagy részét ki is tudtuk használni. Gratulálok a csapatnak a győzelemhez!
Gombár György: – Szereztünk egy kellemes délutánt a hazai csapatnak.

Gömöri János

Lőkösháza KSK–Tótkomlósi TC 6–1 (3–0)
Lőkösháza, 130 néző. Vezette: Bálint Zoltán.
Lőkösháza: Orvos – Takács B. (Kolozsi), Balázs M., Szincsák (Bíró, Hotea), Rung (Pusztai), Barthalos, Lakatos E., Czernó, Puporka E., Kukla D., Puporka R. Edző: Botás Attila.
Tótkomlós: Varga P. – Barta-Vámos, Jámbor J., Albert, Koleszár, Szabó S., Skoda (Makszi), Faragó, Garai, Tokai, Bordás. Edző: Horváth Henrik.
Gólszerző: Puporka E. (18.), Puporka R. (22., 60., 90.), Kukla D. (40.), Pusztai (63.), ill. Szabó S. (81.). Kiállítva: Jámbor J. (49. – szövegért).
A 15. percben Szincsák fejsérülést szenvedett, a mentők kiérkezéséig a játékvezető megállította a játékot, amely közel félóra után indult újra.
Botás Attila: – A hosszú kényszerű szünet utána beindult a lőkösi henger, és szép gólokkal arattunk megérdemelt győzelmet arattunk! Már a mérkőzés közben kiderült Szincsák Viktorról, hogy nincs nagy baj, jobbulást kívánunk! Ezt a győzelmet neki ajánljuk.
Horváth Henrik: – A mai mérkőzés egyetlen pozitívuma, hogy információim szerint a súlyosan megsérült hazai játékos jól van. Remélem, mihamarabb felépül! Úgy gondolom, hogy egy ilyen sérülés után ezt a meccset nem szabad lett volna folytatni.

Borsi Attila

Szabadnapos: Battonyai TK

A góllövőlista élcsoportja
14 gólos: Bakos Zsombor Gábor (VSE-MFC)
11 gólos: Dunai Zoltán (Újkígyós), Komlósi Miklós (Doboz), Kukla Dávid (Lőkösháza)
10 gólos: Kollát Róbert (Elek), Milek Bence (Szabadkígyós), Oszlács Márton Dániel (Elek)
9 gólos: Barthalos Dávid (Lőkösháza), Kéri Ferenc Richárd (Kaszaper), Péli Tamás Károly (Kaszaper), Ulrich Norbert (Mezőmegyer)
8 gólos: Darányi Dávid (Újkígyós), Miholka Róbert (Mezőmegyer), Rácz György Márk (Doboz)
7 gólos: Haba Gergő Dominik (Csanádapáca), Kecskés Erik Attila (VSE-MFC), Matuska Barna (Békéscsabai MÁV)
6 gólos: Bíró Tibor (VSE-MFC), Lakatos Miklós (Mezőberény), Machó Róbert (Mezőberény), Nagy Zétény (Szabadkígyós), Zsíros Péter (Mezőberény)

További eredmények, sorsolás, tabella: