
A Vármegyei II. osztályú bajnokság Északi csoportjának második helyéről várhatja a február 23-i tavaszi rajtot a Csanádapácai EFC labdarúgócsapata. A sárga-feketéknek még öt mérkőzést kell sikerrel teljesíteniük annak érdekében, hogy elérhessék céljukat, és a felsőházban tölthessék a rájátszást.
– A vármegyei teremkupa óta edzésben vagyunk, volt két helyi tornánk, illetve ott leszünk egy medgyesi jótékonysági rendezvényen is, ezeken felül heti két foglalkozást tartunk. Tulajdonképpen végig tornateremben dolgozunk, de bízom benne, hogy a MÁV elleni bajnoki nyitányt megelőző hetet már szabadban tölthetjük – nyilatkozta Óvári Arnold, az apácaiak edzője.
Azt is megtudtuk, hogy két edzőmérkőzést kötöttek le: február 8-án a Csabacsűdöt fogadják, egy héttel később pedig a Gyulasport U19-es együttesével tesztelnek. Biztató, hogy a keretben nem sok érdemi változás történt.
– Csupán Szabó Alex Imre érkezett Medgyesegyházáról, ő viszont meghatározó tag lehet. Ránk fért az erősítés, mert Laczó Dánielt és Gyallai Ádámot keresztszalag-szakadás miatt hosszú időre elvesztettük. Szeretnénk az első négyben lenni, azzal teljesülnének az elvárásaink, onnan pedig már felszabadultan játszhatnánk – tette hozzá az edző.