A Gyarmatot fogadja a címvédő

Emlékezetes pillanat, a megyeriek ezzel a találattal hódították el a serleget a tavalyi fináléban. Fotó: Kiss Zoltán

Az MLSZ Békés Vármegyei Igazgatóságán kisorsolták a Piller Sándor Vármegyei Kupa második fordulójának párharcait. A procedúra az első kört sikerrel vevő tucatnyi csapatot, valamint további húsz erőnyerőt érintette.

A mérkőzések kisebb része az amatőr foci ünnepi hétvégéjét színesíti. Mivel az I. osztályban akkor játéknap van, így az ott szereplő csapatok párharcait szeptember 10-én rendezik. A hétközi időpont indokolttá teszi a minél későbbi kezdést. Ennek érdekében a sorsolásnál prioritást élvezett a területi elv, emellett arra is gondot fordítottak, hogy a párok külön osztályban szerepeljenek, elkerülve ezzel a büntetőrúgások lehetőségét, ami ugyancsak megnöveli a meccsek időtartamát.
A párosítás úgy hozta, hogy a címvédő Mezőmegyer a Füzesgyarmat ellen kezdi meg szereplését. A döntőt elbukó Jaminának harmadosztályú ellenfél jutott, a Szarvas pedig a Mezőberénynek vághat vissza a tavaszi kellemetlenségekért.

A program és a napirend
Szeptember 3., szerda
Mezőmegyer SE–Füzesgyarmati SK
Szeptember 6., szombat
Kamuti SK–Békésszentandrási HMSE
Telekgerendási LSC–Eleki USE
Okány KSK–Szabadkígyósi SZSC
Csorvási SK–Tótkomlósi TC
Szeptember 7., vasárnap
Mezőkovácsházi TE–Csanádapácai EFC
Szeptember 10., szerda
Újkígyós FC–Gyomaendrődi FC
Végegyháza-Magyarbánhegyes–Nagyszénás SE
Köröstarcsai KSK–Szeghalmi FC
Vésztői TK–Békési FC
Mezőberényi LE–Szarvasi FC
Dobozi SE–Orosházi MTK-ULE
Kunágotai TE–Mezőhegyesi SE
Sarkadi KLE–Jamina SE
Zsadány KSK–Dévaványai SE
Medgyesbodzás SE–Kondorosi TE