
Egy hét szünet után folytatódnak a vármegyei II. és III. osztályú labdarúgó-bajnokságok küzdelmei. A második vonalban a negyedik forduló programja kerül előtérbe, és bár nincs kifejezetten rangadónak nevezhető párharc, a címvédő Mezőmegyer apácai vendégjátéka így is a hét meccsének tekinthető. A szombati találkozók egységesen 13 órakor kezdődnek, hogy az egész napos meccsdömpingre mindenhova juthasson elég spori.
A Mezőmegyer szereplése bajnokként mindig külön figyelmet érdemel, Csanádapácán azonban senki nem lehet biztos a dolgában. A helyiek odahaza sikeres meccsel debütáltak, ezt a trendet folytatnák.
– A szezon eleje sajnos nem úgy indult, ahogyan elterveztük, de igyekszünk okulni belőle és javítani. Az ellenfelünk alaposan átalakult, még napjainkban is formálódik, ám az idegenbeli eredményi tiszteletet parancsolnak. Mi szeretnénk a saját játékunkat játszani, és bár sok a problémánk, mindent megteszünk majd a jó eredmény érdekében – nyilatkozta Óvári Arnold, a házigazdák edzője.
Ahogy utalt rá, a megyeriek idegenben teljesítettek jobban a bajnokság eddigi részében, Szentandrásról és Csabacsűdről is három ponttal tértek haza.
– Számunkra változatlanul a csapatépítés a legfontosabb. Sok fiatal bemutatkozott az elmúlt mérkőzéseinken, jó úton járunk, ezt mutatta a hétköznapi kupamérkőzés is. Vannak sérültjeink, illetve mindig kérdéses, hogy a fiatal egyetemistáink tudnak-e csatlakozni a meccskerethez. A Csanádapáca szoros meccseket játszik, odahaza senki nem mehet biztosra ellenük, természetesen mi most is nyerni akarunk – fogalmazott Lőrinci Attila, a megyeriek trénere.
A 4. forduló programja. Szeptember 13., szombat, 13.00: Újkígyós FC–Mezőberényi LE, Dobozi SE–Csabacsűdi GYLSE, Kaszaper SE–Eleki USE, Békéscsabai MÁV SE–Tótkomlósi TC, Battonyai TK–Békésszentandrási HMSE, Csanádapácai EFC–Mezőmegyer SE. Szeptember 14., vasárnap, 16.30: Lőkösháza KSK–Végegyháza-Magyarbánhegyes. Szabadnapos: Szabadkígyósi SZSC.
A harmadosztály hétvégi második fordulóját rangadó nyitja. Szombat délelőtt Vésztőn két bajnokesélyes találkozik az Északi csoportban. Délen is lesz egy kiemelt meccs: Csorvásra a szintén aranyvárományos Kovácsháza látogat.
Északi csoport, 2. forduló. Szeptember 13., szombat, 10.00: Vésztői TK–Sarkadi KLE. 16.30: Zsadányi KSE–Köröstarcsai KSK, Okány KSK–Mezőmegyer SE II., Kötegyáni FC–Békési FC II., Bucsa SE–Kamuti SK. Szabadnapos: Gerlai SE.
Déli csoport, 2. forduló. Szeptember 13., szombat, 11.00: Jamina SE II.–Medgyesbodzás SE. 16.30: Csárdaszállási SZSK–Telekgerendási LSC, Csorvási SK–Mezőkovácsházi TE, Kunágotai TE–Medgyesegyháza SE, Kardos KSK–Kevermes SE. Szabadnapos: Békéssámsoni SK.
