
Nem igazán tehetik kirakatba az őszi szereplésüket a medgyesegyházi labdarúgók. A kék-fehér együttes a Vármegyei III. osztályú bajnokság Déli csoportjában csupán egyetlen riválist tudhat maga mögött, így kész tény, hogy a rájátszást is az alsóházban tölti tavasszal.
– Sajnos sok felnőtt és utánpótlás mérkőzésünk időpontja fedte egymást ősszel, emiatt a tehetséges fiataljaink nem tudták kellően segíteni a felnőtt együttest, pedig számukra már ez jelentetné a további fejlődést. Tisztelet a kivételnek, de a játékosok edzésekhez való hozzáállása sem volt megfelelő. Ha ezeken javítani tudunk, sokkal több örömben lehet részünk tavasszal – indokolt Viczián György, a medgyesiek edzője, aki bízik benne, hogy az alsóházi playoffot sikerül majd megnyerniük.
A csapat azért sincs irigylésre méltó helyzetben, mert két stabil tagja is máshol folytatja. Tassi Lajos a bodzásiak hívószavát fogadta el, a játékmester Szabó Alex Imre pedig magasabb szinten folytatja Csanádapácán. A harmadik távozó Szokircsák András lesz, aki haza igazol Kunágotára, igaz a kapus azért nem számít veszteségnek, mert egyetlen percet sem játszott a medgyesi csapatban.