A jobbak ellen jobban ment a vasutasoknak

Viczián Dániel biztos pont volt a védelem tengelyében. Fotó: Bencsik Ádám/Békés Megyei Hírlap

A kvalifikációs megyei labdarúgó-bajnokság A-jelű nyolcasában az 5. helyről várhatják az idény februári folytatását a Békéscsabai MÁV csapatánál. A vasutasok két mérkőzésüket hozták át őszről, ezeknek azonban nagy jelentőségük van még, hiszen dobbantódeszkát jelenthetnek a megye I. osztályú folytatáshoz, ezen a szinten legutóbb 2014 tavaszán jártak a piros-feketék. Az eddig lejátszott tucatnyi bajnoki mérkőzés tapasztalatairól, továbbá az előttünk álló szezon rajtjáról Dohányos Zoltán edző nyilatkozott a portálunknak.

– Milyen tervekkel kezdték meg az átszervezett bajnokságot?
– Igazából nagy elvárások nem voltak a csapattal szemben támasztva. Annyit kértem a játékosoktól, hogy aki pályára lép, tegyen meg mindent a győzelemért. A mérkőzések után elfogyasztott sörök száma növekvő tendenciát mutat, a közösség építésében tehát jó úton járunk.

– Az egyéni értékelések tekintetében azért bizonyára más a helyzet?
– Mondhatnám azt, hogy ez az öltöző belügye, de aki jól teljesített, az megérdemli a „rivaldafényt”. A kapusaink például végig megbízhatóan teljesítettek, bárki is állt a háló előtt, nyugodtak lehettünk. A védelemből mindenképp kiemelném a Petri-Viczián duót, más csapatok szerint is kiemelkedően teljesített, a védelmünk közepe volt a legnagyobb erősségünk az ősz folyamán. A középpályán a fiatal Morva Gábor nyújtott kiemelkedőt, reményeink szerint még sokáig velünk marad! Szarka Zoltán rengeteget segített a rutinjával, végig hozott egy jó átlagot. Kiemelném még Mihályi Zsombort, akinek ha jó napja volt, akkor a nálunk erősebb csapatok védői sem tudtak vele mit kezdeni. Elmarasztalni nem tudok, és nem is fogok senkit, a maga módján mindenki tett a közösbe.

– Mely meccsek hoztak „rivaldafényt” a kollektívára, és melyeken kellett dolgavégezetlenül elhagyniuk a pályát?
– A legpozitívabb élmény számomra az volt, hogy a Szabadkígyós, az Előre és Jamina ellen hosszú évek után végre újra remek futballhangulat volt a Csányi utcában, tömött lelátók előtt. A legrosszabb élményünk az Orosháza elleni meccs volt, ahol nem a szél fújta el a három pontunkat, illetve azt követően a Doboz vendégjátéka, amikor a vírus miatt a csapat nagy része a négy fal közül szurkolhatott a még talpon maradó társaknak.


– Általánosítva mi jellemezte a MÁV játékát?
– Érdekes jelenség volt, hogy a megye-egyes csapatok ellen sokkal jobban játszottunk, mint a velünk azonos szintről érkezőkkel. Továbbra is nagy szívfájdalmam ugyanakkor, hogy nem sikerült nálunk jobb csapatot megvernünk. Számunkra egyébként nincs könnyű mérkőzés, sajnos bárkitől ki tudunk kapni, ha bal lábbal kelünk fel. Reményeim szerint tavaszra ez annyiban módosul, hogy bárkit meg is tudunk majd verni, ha minden klappol.

– Mennyi időt szánnak a tavaszi felkészülésre?
– Január 12-én kezdjük a felkészülést, ami egy hónapos lesz, mivel február 13-án már bajnoki vár ránk. Ezért is lesz az átlagosnál sűrűbb a program januárban. Bízom benne, hogy a játékosok partnerek lesznek a munkában, ami heti szinten három edzést, valamint szombatonként a Labdarúgó Akadémia korosztályos csapatai ellen négy gyakorló mérkőzést jelent.

– Milyen változások várhatók a keretben?
– Kovács István a Sárrét felé veszi az irányt, vagy Szeghalmon, vagy a szülővárosában, Füzesgyarmaton folytathatja, más távozási szándékáról nincs tudomásom. Az érkezési oldalon két, korábban NB III-at is megjárt remek labdarúgó szerepel. Bár sokat kihagytak, biztos vagyok benne, hogy nagy hasznunkra lesznek a pályán és az öltözőben egyaránt. A 29 esztendős Gurbán Roland a védelemben jelenthet erősítést, a nála két évvel idősebb egykori NB III-as gólkirály, Szabó Tamás pedig a kóros gólínségünkre jelenthet megoldást, ha a sérülések elkerülik.

B. M.


Házi góllövőlista
3 gólos: Tóth Gergely.
2 gólos: Kovács István, Takács Kálmán, Turcsek Szilveszter.
1 gólos: Mihályi Zsombor, Morva Gábor, Vozár Viktor Attila, Zsömbörgi Richárd.

error: Content is protected !!