A Keresztúr és a Megyer maradt hibátlan

A piros mezes zsadányiak megkésve indították meg a hajrát Vésztőn. Fotó: Kuti István

Az ötödik játéknap mérkőzéseit rendezték meg szombaton és vasárnap a megye III. osztályú labdarúgó-bajnokságban, melyet három együttes várt még hibátlan teljesítménnyel. Közülük kettő egymás ellen csatázott Mezőmegyeren, ahol a házigazdák tudták folytatni a megkezdett jó sorozatukat. A keresztúriak is hazai környezetben „húzták be” zsinórban a negyedik meccsüket, az egy találkozóval többet lejátszó Bucsa viszont házon kívül őrizte meg az éllovas pozíciót.

Eltérő félidőket hozott a megyeri szomszédvári rangadó. Az elsőben a vendég kamutiak szereztek vezetést és akár döntésre is vihették volna. Szünet után azonban feljavultak a helyiek és maguk javára fordították a küzdelmes meccset.
Mezőmegyer SE II–Kamuti SK 3–2 (0–1)
Mezőmegyer, 50 néző. Vezette: Baczovszki Attila.
Gólszerző: Kőszáli (50., 71.), Zsombori (57.), ill. Dananaj P. (8.), Liszkai (78.).

A keresztúriak gyors vezetőgólja nem okozott zavarokat a földváriak soraiban. Az első félidőt végig dominálva egalizáltak és akár a vezetést is megszerezhették volna, ha pontosabbak a kapu előtt. A térfélcsere után már nem tudták ezt a játékost megismételni, így játékban és eredményességben is felülkerekedtek a házigazdák.
Sarkadkeresztúri SE–Pusztaföldvári SZSC 3–1 (1–1)
Sarkadkeresztúr, 50 néző. Vezette: Telek András.
Gólszerző: Képíró (1., 48., 51.), ill. Tóth L. (21.).

Csárdaszálláson változatos mérkőzés folyt a felek között, a bucsaiak egy jól eltalált lövéssel szerezték meg a vezetést szünet előtt, ami később három pontot eredményezett a konyhájukra. A házigazdák előtt is megvoltak a lehetőségek a pontszerzésre, de a kaput nem tudták bevenni.
Csárdaszállási SZSK–Bucsa SE 0–1 (0–1)
Csárdaszállás, 40 néző. Vezette: Zahorán János.
Gólszerző: Tasi T. (43.).

A vésztőiek nehezen törték meg a bihari gárda ellenállását, de a mérkőzés középső szakaszában magabiztos vezetésre tett szert. A négygólos előny azonban elégedetté tette őket, ezt kihasználva a vendégek szorossá tették a végjátékot.
Vésztői TK–Zsadány KSE 4–2 (3–0)
Vésztő, 100 néző. Vezette: Csikós Ádám.
Gólszerző: Fazekas J. (30.), Gurmai (39., 54.), Pap Zs. (42.), ill. Tóth I. (69.), Oláh A. (72.).

Békéssámsonban hiába támadott lényegesen aktívabban, és dolgozott ki több helyzetet a hazai gárda, a találatokat sorra a gerlaiak jegyezték, akik ezzel rászolgáltak a három pontra.
Békéssámsoni SK–Gerlai SE 0–3 (0–2)
Békéssámson, 30 néző. Vezette: Nemczov Márk.
Gólszerző: Hévizi (28.), Orodán (34.), Radics (88.).

Telekgerendáson az első óra jobbára a hazaiakról szólt, akik Szabó Krisztián mesterhármasával tekintélyes előnyt szereztek. A meccs utolsó harmadára magukra találtak a végegyháziak, de már csak szorosabbá tudták tenni a meccset, a pontszerzésre idő hiányában nem maradt sanszuk.
Telekgerendási LSC–Végegyházi SE II 4–2 (2–0)
Telekgerendás, 30 néző. Vezette: Vágási Pál.
Gólszerző: Szabó K. (5., 29., 57.), Marik Z. (76.), ill. Marik Z. (65.), Hack B. (83.).

Kezdettől a hazaiak akarata érvényesült Magyarbánhegyesen, de csak azután tudták egyértelművé tenni a fölényüket, amikor a kötegyániak energiája és figyelme csökkenni kezdett. A meccs utolsó negyedórájában már gálázott a piros-fehér gárda.
Magyarbánhegyesi FC–Kötegyáni FC 7–0 (1–0)
Magyarbánhegyes, 100 néző. Vezette: Láza András.
Gólszerző: Kormányos Kristóf (39., 46.), Racs (58.), Kopócs (63., 76., 77.), Varga P. (87.).

Korábbi eredmények, program, tabella:

A góllövőlista élcsoportja
8 gólos: Kopócs Kornél (Magyarbánhegyes).
7 gólos: Kőszáli Attila (Mezőmegyer II), Szabó Krisztián (Telekgerendás).
6 gólos: Józsa Pál (Végegyháza II), Kiss Attila (Bucsa), Tóth Imre Ferenc (Zsadány).
5 gólos: Kormányos Kristóf (Magyarbánhegyes), Marik Zoltán (Végegyháza II).
4 gólos: Harczman Gábor (Végegyháza II), Knapp András (Kamut), Lázók Attila (Bucsa), Tasi Tibor (Bucsa), Zsombori Zsigmond (Mezőmegyer II).

error: Content is protected !!