A Keresztúr már most kiérdemelné

Az okányiak last minute mentettek pontot odahaza, a telekieknek erre nem volt esélyük. Fotó: Kiss Kornél

A 21. forduló rangadóján aratott fölényes győzelmével újabb jelentős lépést tett a megye III. osztályú bajnokság aranyérmének megszerzése felé a Sarkadkeresztúri SE labdarúgócsapata. A listavezető öt játéknappal a zárás előtt immár 9 pontnyi előnnyel, plusz egy szabadnappal rendelkezik a második helyre előlépő Vésztővel szemben.

A nap csúcsrangadóját Bucsán vívta meg a tabella élén álló két együttes. Az őszi formájuktól idén meglehetősen távol járó házigazdák kizárólag győzelmükkel tudtak volna versenyben maradni a bajnoki címért, de ehhez maximumra lett volna szükség a részükről. A Keresztúr azonban újfent igazolta, hogy a legstabilabb csapattal rendelkezik a mezőnyben, és gólerős játékával, magabiztos győzelmet aratott.
Első számú üldözőjévé a Vésztő lépett elő, amely a tavasszal még pont nélkül álló telekiek otthonában nyert vasárnap a papírformát érvényre juttatva. Érdekesség, hogy a telekiek kereken 600 perce nem találtak a kapuba, idén mindössze Kardoson voltak eredményesek a tavaszi nyitányon. Velük ellentétes utat jár be a Békéssámson, amely ezúttal a sereghajtó Gerlát fektette két vállra, és immár hatodik hete veretlen, ezzel pedig már a két riválist tudhat maga mögött a tabellán.
Míg a sámsoniak előre tekintenek, addig a harmadik helyre visszacsúszó bucsaiaknak innen tovább már a dobogós helyük megóvását kell szem előtt tartaniuk, mivel vesztett pontszámok tekintetében a Zsadány is befogta őket. A zöld-sárgák a Kötegyán elleni bihari szomszédvári derbit nyerték nagy magabiztossággal.
A határ mentiekhez hasonlóan járt a Kamut is, amely gólzáporos hazai összecsapáson maradt alul a nagyon elemében lévő végegyháziakkal szemben. Utóbbiak előtt ezzel szintén megnyílt a „kiskapu” a dobogóra vezető úton. A középmezőnyben elhelyezkedő mezőmegyeriek viszont nem tudtak élni közvetlen riválisaik botlásával. Bár sokáig állt nekik a győzelmi zászló Okányban, végül csak egyetlen pont termett számukra, mert a házigazdák erőfeszítései az utolsó előtti percben meghozták az egyenlítő találatot.

További eredmények, program, tabella:

A 21. forduló emlékeztetője:
Bucsa SE–Sarkadkeresztúri SE 0–5 (0–2)
Bucsa, 60 néző. Vezette: Bakos József.
Gólszerző: Sáss (20.), Kopács (29., 56., 86. – 11-esből), Tóth I. (78.).
Zsadányi KSE–Kötegyáni FC 4–0 (2–0)
Zsadány, 60 néző. Vezette: Fűri Imre.
Gólszerző: Fürj (16. – 11-esből), Bakó A. (27.), Baksai (51.), Komódi (77.).
Okány KSK–Mezőmegyer SE II 1–1 (0–1)
Okány, 120 néző. Vezette: Dohar László.
Gólszerző: Kovács R. (89.), ill. Moka (23.).
Kamuti SK–Végegyházi SE II 3–6 (2–3)
Kamut, 40 néző. Vezette: Rubás Zoltán.
Gólszerző: Knapp (3.), Máté (14. – 11-esből), Radics (79.), ill. Balog A. (1., 25., 56.), Multyán Cs. (45.), Józsa (78.), Kecskés (85. – 11-esből).