
Négy forduló után már kitűnik, hogy idén sem a tavalyi nyolcadik Szeghalmi FC, sem a tizedik Gyomaendrődi FC nem szán epizódszerepet magának a Békés vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságban. Utóbbi együttes négy mérkőzés után már 7 pontnál tart és negyedik, az első fordulóban szabadnapos Szeghalmi FC pedig 4 egységgel hetedik a pontvadászatban. A szombati 5. fordulóban Szeghalmon ad randevút egymásnak a két gárda.
A Szeghalmi FC pontjait idegenben – Nagyszénáson hármat, Mezőhegyesen egyet – gyűjtötte be, az eddigi egyetlen hazai fellépésén a még veretlen tabella első Orosháza (0–3) ellen nem termett babér. Nincs egyértelműen kimondva, de szombaton a jó erőkből álló Gyomaendrőd ellen a csapat és a szurkolók is győzelmet vár.
– Három mérkőzésen vagyunk túl, melyeken négy pontot sikerült gyűjtenünk, ami nem mondható rossznak, de kis szerencsével akár még több is lehetne – mondta a szeghalmiak fiatal edzője, Kardos Ferenc Gergő. – Ellenfelünk remekül erősített a nyári időszakban, a dévaványai meccsüket magam is megtekintettem, ahol meggyőző teljesítménnyel rukkoltak elő. Mi csak saját magunkkal foglalkozunk, próbáljuk napról-napra, hétről-hétre építeni magunkat, így a Gyomaendrőd ellen is elsősorban az fontos a számunkra, hogy az előző hetekhez képest tudjunk fejlődést tapasztalni. Lelkes szurkolóink bízhatnak benne, hogy a fiúk szívvel-lélekkel küzdeni fognak! – ígérte a tréner.
Gyomaendrődön ugyanakkor nem titkolják: szeretnék otthonában megtréfálni a sárréti alakulatot. A Dévaványa és a Békés felett aratott siker után a következő két játéknapon egy pont a mérleg, rúgott gól nélkül.
– Az utolsó két fordulóban sajnos egyszer sem találtunk be, igaz csak egyet kaptunk – kezdte mondandóját Kéri Roland, a Gyomaendrődi FC edzője. – A Jamina ellen küzdelmes mérkőzést vívtunk úgy, hogy egyik csapatnak sem akadt túl sok nagy helyzete. Nekünk pontosan ezen, vagyis a helyzetkidolgozáson és a helyzetkihasználáson kell javítani. A szeghalmiakról nincs túl sok információm, kicsit sötét lónak számít, a nyáron nagy átalakuláson ment át. Legutóbb Mezőhegyesen is jól szerepeltek, részünkről maximálisan jó hozzáállás kell ahhoz, ha meg akarjuk szerezni a három pontot.
Állandó fejtörést okoz, hogy a hétvégén kikre számíthat az edző, ráadásul szerdán még egy vármegyei kupamérkőzés is le kellett játszani Újkígyóson (igaz, a Szeghalom is pályán volt, Köröstarcsán vendégeskedett). Ettől függetlenül a győzelem reményében utazik Szeghalomra a Hármas-Körös-parti alakulat.
Az 5. forduló programja
Szeptember 13., szombat, 16.30: Füzesgyarmati SK–Mezőhegyesi SE, Szeghalmi FC–Gyomaendrődi FC, Jamina SE–Dévaványai SE, Kondorosi TE–Békési FC, Szarvas FC–Nagyszénás SE. Szabadnapos: Orosházi MTK-ULE.
