
Hétvégén kezdetét vette a labdarúgó Piller Sándor Vármegyei Kupa 2025-2026-os küzdelemsorozata. A nyitányon Kunágotán igazi gólfesztivált láthattak, de egy-egy félidőn keresztül a Köröstarcsa és a Vésztő is fesztiválozott a saját párharcában. Az első fordulóban 24 együttes lép pályára, azokat a találkozókat, ahol másodosztályú együttes is érdekelt, jövő kedden és szerdán játsszák le.
A Vésztő csapatát bajnokesélyesnek tartják a harmadik vonal rajtja előtt. Bucsán számot adott róla, hogy miért is. Bár a házigazdák hatvan percen át remekül védekezte ellenük, az utolsó félóra már róluk szólt. Köröstarcsán a hazaiak az első félidőben szórták a megszeppent medgyesieket, akik a szünet után találtak magukra. Kunágotán viszont végig egy csapat volt a pályán, ami előrevetíti azt is, hogy a sámsoniakra könnyen újabb sanyarú év vár. Csárdaszálláson és Okányban jóval szorosabb meccsen dőlt el a továbbjutás. Előbbi helyszínen a helyiek hiába szereztek vezetést, a telekiek fordítani tudtak. Okányban csak egyenlítésig jutott a Gerla, azt követően a házigazdák újítani tudtak.
Kunágotai TE–Békéssámsoni SK 17–0 (8–0)
Békés Vármegyei Kupa labdarúgó-mérkőzés. Kunágota, 70 néző. Vezette: Ondrejó Gergő.
Kunágota: Szokircsák – Szemők, Veselicz (Lólé), Kovács Gy. (Egri), Lakatos, Kovács A., Prókai (Hajdú), Sirkó, Mészár, Sárvári M., Csomós. Játékos-edző: Korpa János.
Békéssámson: Bobvos – Varga I., Varga R., Fekete, Palócz, Lukács, Szabó Á., Annus, Krajcsovics, Lucz, Baliga D. Megbízott edző: Szabó Tibor.
Gólszerző: Csomós (3.), Kovács A. (11., 26., 37., 54., 73.), Mészár (13., 33., 45., 75.), Kovács Gy. (30.), Sirkó (48., 82.), Veselicz (60.), Lakatos (8., 90.), Lólé (88.).
Köröstarcsai KSK–Medgyesegyháza SE 7–1 (6–1)
Köröstarcsa, 50 néző. Vezette: Steigler Ádám.
Köröstarcsa: Juhász – Veder, Novák, Bregyán (Kurilla), Fülöp L. (Kukuk), Szivák, Kozák, Szentpéteri, Vincze, Fülöp R. (Farkas Gy.), Mészáros S. Edző: Kis László.
Medgyesegyháza: Nagy I. – Tanner, Huszárik (Hamza), Uhrin, Fűri, Szigetvári, Szikszai, Máris, Gombos, Fodor P. (Fülöp), Nadicsán (Földesi), Fülöp. Edző: Viczián György.
Gólszerző: Szivák (11., 16., 39., 41.), Mészáros S. (20.), Novák (44.), Kozák (48.), ill. Nadicsán (28.).
Csárdaszállási SZSK–Telekgerendási LSC 1–2 (1–0)
Csárdaszállás, 30 néző. Vezette: Mihály Áron.
Csárdaszállás: Migale – Zanyik, Martinecz, Papp J. (Fábián), Filippovits G., Balogh S. (Szász), Tóth N., Rávai (Raffael Zs.), Barnai, Fekete Z. (Berczi), Szabó Á. Edző: Zahorán Attila.
Telekgerendás: Halustyik – Túróczki, Spitzer (Bondár), Hudák (Petrovszki), Ordó, Hrabovszki, Faragó (Szombati), Ránkli M., Víg (Rafael), Tóth L. (Szabó K.), Varga K. Edző: Ránkli Ferenc.
Gólszerző: Tóth N. (41.), ill. Ordó (60.), Víg (82.).
Bucsa SE–Vésztői TK 0–7 (0–0)
Bucsa, 70 néző. Vezette: Pálfi János.
Bucsa: Rácz – Tóth K., Kulik Cs., Sántha, Pádár (Bernáth), Pap S., Hegyesi (Jakus), Kovács N. (Szujó H.), Mile (Molnár Zs.), Tasi T., Szujó J. Játékos-edző: Nagy Ferenc.
Vésztő: Sándor – Lázár A., Szabó R., Kurucz (Mohácsi), Fazekas, Pap Sz., Nikula (Varga T.), Kopács (Kovács P.), Pálfi, Lázár T. (Lévai), Pap Zs. Edző: Kuti István, Rábai Mihály.
Gólszerző: Pap Sz. (58., 81., 83., 85.), Kopács (61., 77.), Fazekas (84.).
Okány KSK–Gerlai SE 3–1 (0–0)
Okány, 200 néző. Vezette: Gombkötő László.
Okány: Rózsa – Balogh R., Huszár, Kincses, Illés (Keresztesi E.), Sánta (Szabó B.), Keresztesi M., Ruszó (Kovács Gy.), Sújtó, Bujdosó (Kovács R.), Lengyel (Tóth I. F.). Edző: Varju Richárd.
Gerla: Kapelláró – Gáspár, Szendrődi (Budai B.), Simon, Sóvári, ifj. Kiss G. (Budai G.), Nagy Cs., Reisz, Bereczki (Hévizi), Seres, Kiss G. Játékos-edző: Simon Attila.
Gólszerző: Ruszó (62.), Nagy Cs. (72. – öngól), Tóth I. F. (82.), ill. Reisz (69.).
Kevermes SE–Sarkadi KLE 0–1 (0–0)
Kevermes, 110 néző. Vezette: Kató Benedek.
Kevermes: Bauer O. – Molnár K., Orosz (Szántó), Horváth R., Kiss K., ifj. Bauer K. (Jegyinák), Horváth L. (Horváth J.), Kócs, Lakatos S. (Szabó T.), Mag T., Mag Z. (Simonka). Edző: id. Bauer Károly.
Sarkad: Pribék – Nagy B. (Jenei), Jánki I., Szabó Mózes, Csonka, Papp B., Hrabovszki, Szalazsán A., Mezei (Szalazsán R.), Szilágyi E. (Kónya), Szabó Milán (Szabó G.). Edző: Szűcs Egon.
Gólszerző: Szalazsán A. (81.).
Az 1. forduló további programja
Augusztus 26., kedd, 17.30: Kardos KSK–Újkígyós FC. Augusztus 27., szerda, 17.30: Kamuti SK–Kaszaper FC, Csorvási SK–Csabacsűdi GYLSE, Zsadány KSK–Békéscsabai MÁV SE, Mezőkovácsházi TE–Lőkösháza KSK, Medgyesbodzás SE–Battonyai TK.
