A Ladány jutott elsőként a fináléba

Az elekiek nem tudták áthidalni a két osztály különbségből adódó sebességbeli különbséget a ladányiakkal szemben. Fotó: Kovács-Goda József

Elsőként a megye I. osztályú bajnok Körösladány MSK csapata harcolta ki a fináléba jutást a labdarúgó Békés Megyei Kupában, miután a keddi elődöntőben magabiztosan győzött Eleken. A vendégek semmit nem bíztak a véletlenre, kezdettől domináltak, és a góljaikat is jól időzítve szerezték. Az eleki együttes a sorozat bronzmérkőzésén biztosíthatja helyét a MOL Magyar Kupa főtábláján.

Elek USE–Körösladány MSK 0–4 (0–3)
Elek, 110 néző. Vezette: Gyuga Zsolt (Fűri Imre, Nemczov Márk)
Elek: Tar – Hotea, Nagy Á., Nagy L. (Fekete), Dehelán, Sipos, Barthalos, Puporka (Kászián), Jepure (Dáriusz), Oszlács, Rostás (Simonka). Edző: Turcsek Zoltán.
Körösladány: Farkas Zs. – Ruzsa, Wéber, Szántó (Czirok), Bakk, Murvai, Urbán (Milek), Zelenyánszki, Csicsely, Talpalló (Malkócs), Burai (Nagy B.). Edző: Ekker Attila, Futaki Krisztián.
Gólszerző: Burai (2.), Wéber (13., 54.), Csicsely (38.).


A ladányiak remekül kezdtek és szűk negyedórán belül tekintélyes előnyt szereztek. A meccs elején Burai viharzott el a szélen és meg sem állt Tar kapujáig, majd jött Wéber, aki a balösszekötő helyéről, 22 méterről lőtt bődületes szabadrúgást a vinklibe. A hazaiak próbálták felvenni a vendégek nagyobb tempóját, helyzetekig is eljutottak, de ezekből nem született gól. A félidő hajrájában viszont nem sikerült lekövetniük a villámléptű Csicselyt, aki a 37. percben már a harmadik találatot jegyezte.
A második félidőre hármat cserélő látogatók még támadóbb szellemben folytatták. A negyedik góljuk azonban pontrúgásból született, Wéber egy szögletnél mindenkinél magasabbra emelkedve bólintott a kapuba. A hazaiak előtt is megnyílt a szépítés lehetősége, de Barthalos ziccerénél Farkas kapus mentett nagy bravúrral. Az utolsó húsz percben a ladányiak már nem erőltették az újabb gólszerzést. Az egyetlen említésre méltó eseményt a 17 esztendős Dáriusz Sándor debütálása jelentette az eleki felnőtt csapatban.

Hotya Péter


 

error: Content is protected !!