A másodosztályban sincs már nyeretlen csapat

A piros mezes vasutasok csak egy félidőn át tudták megnehezíteni a bajnokesélyes riválisuk dolgát. Fotó: Kiss Zoltán

Nincs már nyeretlen csapat a vármegyei II. osztályú labdarúgó-bajnokságban, utolsóként a sereghajtó is megszerezte első győzelmét. Az élen állók idegenben győztek a 20. játéknapon, a VSE-MFC ráadásul gólarányt javított a csabai vasutasok otthonában. Hazai pályán csak a battonyai és a szabadkígyósi együttesnek termettek pontok.

A vasutascsapat csupán egy félidőn át tudta feltartóztatni a Végegyháza-Magyarbánhegyes gárdáját, melyet Turcsek mester ismét győzelemre vezetett. Az élen álló mezőmegyeri együttes jobban megszenvedett az Újkígyóssal, és csak emberfórban tudott fölé kerekedni, de az egygólos sikere is három pontot ért. Meglepetés erejével hatott a Battonya első sikere, amely a Mezőberényt múlta felül. Az egyke vasárnapi meccsen az őszi első Doboz félidőben még jobban állt az Elek otthonában, azután viszont fordítottak a házigazdák. Mutatjuk a másodosztályú bajnokság összefoglalóját.

Újkígyós FC–Mezőmegyer SE 0–1 (0–0)
Vármegyei II. osztályú labdarúgó-mérkőzés. Újkígyós, 75 néző. Vezette: Brlás Zsolt.
Újkígyós: Borbély – Sódar, Petrás, Gonda, Moldován (Marik), Vágási, Turcsek, Dunai (Kőfalvi), Budás, Darányi, Csiernyik M. (Nagy M.). Edző: Bereczki Zsolt.
Mezőmegyer: Kun – Nagy P., Balogh M., Takács Ákos, Kecskeméti, Csepregi, Szabó S., Takács Ádám, Susánszky, Lehoczki (Borbás), Popucza (Dowidat). Edző: Lőrinci Attila.
Gólszerző: Lehoczki (72.). Kiállítva: Petrás (60. – második sárga lap), Darányi (84. – második sárga lap).
Bereczki Zsolt: – Végig úgy állt, hogy döntetlen lesz a mérkőzés, nem sok helyzet akadt egyik oldalon sem, de a vendégeknek sikerült megszerezniük a vezetést, amivel győzni is tudtak. Kilenc emberrel nem igazán tudtunk arra már reagálni.
Lőrinci Attila: – Végig türelmesen és fegyelmezetten futballoztunk. Több helyzetet dolgoztunk ki a mérkőzés során, és úgy gondolom, megérdemelt a győzelmünk!

Tóth Pál

A komlósi csapat felhőtlen öröme a kaszaperi siker után

Kaszaper SE–Tótkomlósi TC 1–2 (0–1)
Kaszaper, 90 néző. Vezette: Barta Tibor.
Kaszaper: Magony – Kun-Szabó (Péli M.), Kasza (Papp), Kovács I., Gulácsi, Kovács F., Kéri, Vincze, Tobak (Somogyvári), Fodor. Edző: Kvasznovszky József.
Tótkomlós: Varga P. – Keszeli, Barta-Vámos, Jámbor G., Albert, Kocsis, Tokai, Koleszár (Bordás L.), Garai (Skoda), Faragó (Bóna), Deli. Edző: Horváth Henrik.
Gólszerző: Fodor (68.), ill. Koleszár (2.), Faragó (48.). Kiállítva: Kovács I. (76. – második sárga lap).
Kvasznovszky József: – No comment!
Horváth Henrik: – Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, és ezt egyből gólra is tudtuk váltani. A játék további részében is jó mentalitással és hatalmasat küzdve játszottunk. Több lehetőségünk is adódott, hogy lezárjuk a mérkőzést, de a két kapufa nem befelé pattant, illetve a kapussal szembeni ziccert sem tudtuk gólra váltani. Gratulálok a játékosaimnak, igazi csapatmunka volt!

Furák Róbert

Battonyai TK–Mezőberényi LE 2–1 (1–0)
Battonya, 70 néző. Vezette: Kis Pál.
Battonya: Erdélyi – Lenti, Varga P., Mákos (Balla), Ármán, Kovács Z., Czene, Szabó Zs., Rafael R., Rafael K. (Szlukovinyi), Sylmetaj. Játékos-edző: Varga Péter.
Mezőberény: Rau Zs. – Papp K., Szabó Zs., Labancz, Bereczki (Puskás), Durkó, Olej, Székely, Benyovszki J., Lakatos M., Machó. Edző: Adamik Dávid.
Gólszerző: Sylmetaj (33.), Kovács Z. (80.), ill. Benyovszki J. (53. – 11-esből).
Podina László: – Játékosainknak hatalmas akarása és szíve végre meghozta a gyümölcsét. Végig a kezünkben volt a mérkőzés, ha jól számoltam a szimpatikus ellenfelünknek helyzete sem akadt. Gratulálok a csapatnak! Remélem nem véget ért, hanem elkezdődött valami!! Korrekt játékvezetés.
Adamik Dávid: – Sajnos ez szégyen, megérdemelten nyert a hazai csapat…

Lukács István

Szabadkígyósi SZSC–Békésszentandrási HMSE 5–0 (2–0)
Szabadkígyós, 80 néző. Vezette: Drozdik Péter.
Szabadkígyós: Borsi (Pustea) – Papp G., Varga P., Milek (Süli B.), Kocziha (Nagy D.), Somogyi (Frankó B.), Frankó M., Maglóczki, Faragó, Szabó Z., Nagy Z. (Molnár M.). Edző: Sebestyén Antal.
Békésszentandrás: Babák – Olasz, Aszódi (Szabó A.), Sztricskó, Rohony, Pásztor (Farkas-Sinka), Kis L., Tasi N., Tasi K., Sándor, Viszkok. Edző: Kondacs Tamás.
Gólszerző: Milek (28.), Nagy Z. (34.), Frankó M. (58.), Maglóczki (60., 88.).
Sebestyén Antal: – Gratulálok a mai teljesítményhez minden játékosomnak! Külön öröm, hogy ma olyan gólszerzőink voltak, akik legutóbb az iskolai nagyszünetben találtak be, ez is mutatja, hogy fejlődünk. Az idei évad legízlésesebb sárga lap győztese, Magló várja a jelentkezőket. Hölgyek előnyben!
Kondacs Tamás: – A mai játékunk alapján hízelgő az eredmény Köszönöm szépen azoknak a játékosoknak, akik eljöttek.

Szabó Zoltán

Békéscsabai MÁV SE–Végegyháza-Magyarbánhegyes 0–5 (0–1)
Békéscsaba, 100 néző. Vezette: Kató Benedek.
Békéscsabai MÁV: Wagner – Pálenkás, Mészáros, Erdélyi, Petri, Lévai, Morva, Szarka, Kőszáli (Takács L.), Matuska (Takács K.), Zsibrita. Edző: Dohányos Zoltán.
VSE-MFC: Takács B. – Varga T. (Matuz L.), ifj. Kintner, Boros, Zsuzsa, Varga D., Benyó, Túri (Tóth L.), Balázs (Matuz P.), Kecskés, Bozsó. Edző: Turcsek Zoltán.
Gólszerző: Varga T. (15.), Bozsó (59., 62.), Zsuzsa (64.), Matuz P. (72.).
Dohányos Zoltán: – Nem a vereséggel van a legfőbb problémám, hanem annak módjával. Jelenleg kilátástalan a helyzetünk, de megpróbálunk kilábalni belőle. A jövő heti szabadnap legalább nem rombolja tovább a nem létező önbizalmunkat.
Turcsek Zoltán: – Már az első félidőben is nagy nyomás alá helyeztük a hazaiak kapuját, de a befejezésekre nem koncentrálunk megfelelően. Szerencsére szünet után a helyzetek kihasználása terén is sikerült feljavulnunk ami megmutatkozott az eredményben. Nagyvonalú, korrekt játékvezetés.

Sztankó Péter

Csanádapácai EFC–Csabacsűdi GYLSE 1–4 (1–2)
Csanádapáca, 80 néző. Vezette: Fűri Imre.
Csanádapáca: Pós A. – Göcző, Bozó, Bozsó M., Fodor, Rakonczai, Kasza (Juhász), Szabó A., Haba, Csákvári (Balassa), Drozdik. Edző: Óvári Arnold.
Csabacsűd: Kugyela – Kiss G., Varga T., Borgulya, Király, Fügedi (Gerhát), Jelen (Korbely), Hajdú, Sovány, Seres, Varga E. Játékos-edző: Sovány Pál.
Gólszerző: Haba (10.), ill. Kiss G. (16., 24., 67.), Varga E. (84.).
Óvári Arnold: – Van olyan pillanat, amikor fel kell állni és elsétálni. Ez nálam most elérkezett, további sok sikert a csapatnak, remélem jobban fog menni, mint most.
Sovány Pál: – Az első tíz percet kivéve végig koncentráltan és nagy akarattal játszottunk, és ez végre győzelemmel is párosult.

Szikora Pál

Eleki USE–Dobozi SE 2–1 (0–1)
Elek, 300 néző. Vezette: Fekete Zoltán.
Elek: Oláh Z. – Oláh A., Illés (Juhász), Nagy Á., Kollát, Jepure (Györfi), Püski, Horváth B. (Tóth G.), Kovács Gy. (Szabó F.), Kacsala, Oszlács. Edző: Nagy Gergely.
Doboz: Démusz – Szabó B., Pojendán, Molnár M., Szabó R., Rácz Gy., Geiger, Nagy B. (Váczi), Lukucz (Szabó L.), Komlósi, Szigeti. Edző: Balog Zsolt.
Gólszerző: Oszlács (56.), Kacsala (84.), ill. Komlósi (25. – 11-esből). Kiállítva: Molnár M. (88. – második sárga lap).
Nagy Gergely: – Izgalmas mérkőzés volt, úgy gondolom, hogy a második félidei teljesítményünknek köszönhetően megérdemelt győzelmet arattunk. Mérhetetlenül büszke vagyok a srácokra, ez a jelenlegi helyzetünkben egy fantasztikus siker. Köszönjük szépen a szurkolóknak a gratulációt!
Balog Zsolt: – Az első félidő rendben volt, ült a megbeszélt dolgunk, a vezetést is megszereztük. A második játékrészre ezt nem sikerült átmenteni, amit a hazaiak kihasználtak. Mi megyünk tovább a tervezett utunkon, még sok ki-ki mérkőzés van hátra mindenkinek!

Hotya Péter

Szabadnapos: Lőkösháza KSK

A góllövőlista élcsoportja

14 gólos: Bakos Zsombor Gábor (VSE-MFC), Komlósi Miklós (Doboz)
13 gólos: Oszlács Márton Dániel (Elek)
12 gólos: Kukla Dávid (Lőkösháza)
11 gólos: Dunai Zoltán (Újkígyós), Milek Bence (Szabadkígyós)
10 gólos: Kollát Róbert (Elek)
9 gólos: Barthalos Dávid (Lőkösháza), Kéri Ferenc Richárd (Kaszaper), Nagy Zétény (Szabadkígyós), Péli Tamás Károly (Kaszaper), Ulrich Norbert (Mezőmegyer)
8 gólos: Darányi Dávid (Újkígyós), Haba Gergő Dominik (Csanádapáca), Miholka Róbert (Mezőmegyer), Rácz György Márk (Doboz)

További eredmények, sorsolás, tabella: