A megyei labdarúgás aktualitásai

Kollár Tibor orvosolhatja a megyeriek váratlan kapusgondjait

Több változás is akad az ünnepi hétvégét érintő megyei fociprogramban. Halasztás és pályaválasztói csere egyaránt akad, miközben a B-csoport listavezetője úgy tűnik megtalálta a súlyos sérülést szenvedő kapusa helyettesét.

A megye II. osztály B-jelű csoportjának műsorát érinti, hogy a 18. játéknapon elmarad az Újkígyós–Battonya találkozó, mert a határvárosiaknál felütötte fejét a járvány. A BTK-t természetesen nem csak felnőtt szinten érinti a kényszerű szünet, de az utánpótláscsapatok szerelését illetően is. Az újkígyósi bajnokit ugyanúgy április 21-én pótolják, mint a legutóbbi hét végén elnapolt Kardos–Köröstarcsa és Méhkerék–Kevermes párharcokat.
Miközben a B-csoportban pihenő csapatok lesznek, addig a megye II/A-ban az ünnepi hosszú hétvégét kihasználva duplázók is akadnak. Húsvét hétfőn pótolják a 3. hétről elhalasztott Békésszentandrás–Kunágota találkozót, azonban a két fél egyezsége alapján felcserélik a pályaválasztói jogot, és Kunágotán csapnak össze. A Hunyadinak nem ez lesz az egyetlen módosítása hét végén. A pályagondokkal küszködő Kétegyháza kéréséhez igazodva, a két csapat Békésszentandráson vívja meg a szombaton esedékes bajnoki csörtéjét és a 14. forduló keretében játszik majd Kétegyházán.

Más jellegű hír kelt szárnyra a Mezőmegyer SE háza tájáról. Ismeretes, hogy a B-jelű csoport listavezetője szombaton hosszú időre elveszítette az Achilles-ín szakadást szenvedő kapusát, Pribelszki Pétert. A megyerieknek akad ugyan két egészséges hálóőrük, de mivel hétről-hétre két csapatot versenyeztetnek, ez közel sem ideális. Ezért is kezdtek keresgélniük, mígnem eljutottak Kollár Tiborhoz, akit sikerült reaktiválniuk. A 44 éves rutinos kapus az Előrében nevelkedett, megyei szinten pedig Jaminában az I. osztályban szerepelt, ahol 2010 júniusában játszotta a búcsúmérkőzését. Érdekesség, hogy az akkori együttesből most is csapattársa lesz Fehérvári János és Laczó Szabolcs.

error: Content is protected !!