
A Békés vármegyei labdarúgás második vonalában a rájátszás első körével kezdetét vette a bajnoki idény második része. A felsőházi helyszínek közül Tótkomlóson született az egyetlen vendégsiker, alul viszont a hazai együttesekből csupán a Csorvás gyarapodott három ponttal. A nyitó fordulóban a 6–1 volt a divateredmény, három pályán is így zárult a mérkőzés.
A felsőházi rájátszásban mindkét csoportgyőztes eredményesen indította ezt a szakaszt. Az előző héten bravúros győzelemmel ide kerülő Apáca nem tudta megismételni azt a teljesítményét Eleken, a Szabadkígyós pedig megosztozott a pontokon a Dobozzal. Az újkígyósi együttes is ikszelt az alsóházban. méghozzá Mezőberényben zárt gól nélküli találkozót.
Felsőházi rájátszás (1–8. helyért)
Mezőmegyer SE–Békésszentandrási HMSE 6–1 (3–1)
Vármegyei II. osztályú labdarúgó-mérkőzés. Mezőmegyer, 50 néző. Vezette: Kató Benedek.
Mezőmegyer: Kun – Takács, Lehoczki (Kurucz), Nagy B. (Ulrich), Miholka, Kecskeméti (Pusztai), Benyó N., Szabó S., Láza, Séllei (Brhlik), Balog K. Edző: Lőrinczi Attila.
Békésszentandrás: Szabó A. – Szebegyinszki, Szűcs, Rohony, Sándor, Csipai (Csányi), Olasz István, Tasi N. (Aszódi), Tasi K., Király (Lestyan-Goda), Sztricskó. Játékos-edző: Bakró Géza.
Gólszerző: Nagy B. (10.), Láza (21.), Balog K. (32. – 11-esből), Lehoczki (67.), Lestyan-Goda (70. – öngól), Kurucz (76.), ill. Szűcs (6.).
Lőrinczi Attila: – Mindenki motivált volt, nagyon akart, a korai kapott gól sem zavart meg bennünket. Szép találatokat szereztünk, hamar fordítottunk, mindenki odatette magát, gratulálok a srácoknak. Jó játékvezetés.
Bakró Géza: – Nem szoktam foglalkozni a játékvezetéssel, de a mai mérkőzést kritikán alul vezették. Az a probléma ezzel, hogy rájuk nem vonatkozik semmiféle szankció. Azt tehetnek, amit akarnak, ellenőr ide vagy oda. Ez nagy probléma. Visszatérve a mérkőzésre: reméljük, időben jött a pofon, és megértjük, hogy a győzelemért tenni is kell. Gratulálok a Mezőmegyernek!
Gömöri János
Eleki USE–Csanádapácai EFC 6–1 (2–0)
Elek, 80 néző. Vezette: Nemczov Márk.
Elek: Kurta – Dehelán, Tamás, Sipos (Kádár), Kollát, Jepure (Juhász I.), Oszlács, Kasznár, Kacsala (Győrfi), Nagy E., Nagy Á. (Kovács Zs.). Játékos-edző: Nagy Gergely.
Csanádapáca: Pós A. – Szabó A., Juhász P., Göcző, Bozsó M., Balassa (Ádász), Fodor R., Drozdik, Pós D., Haba, Rakonczai. Edző: Óvári Arnold, Csende Krisztián.
Gólszerző: Jepure (25., 67.), Tamás (45.), Kollát (57.), Juhász I. (69., 88.), ill. Haba (78.).
Nagy Gergely: – Gratulálok a fiúknak, gyönyörű gólokat szerezve és helyenként szép támadásokat is vezetve, megérdemelt győzelmet arattunk.
Óvári Arnold: – Ma ismét bizonyítást nyert, ha nem hiszünk magunkban és nem teszünk meg mindent a pályán, akkor könnyed győzelmekkel ajándékozzuk meg ellenfeleinket, így most a sportszerűen játszó, és a hibáinkból remekül élő hazai csapatot.
Hotya Péter
Tótkomlósi TC–Magyarbánhegyesi FC 2–3 (1–1)
Tótkomlós, 150 néző. Vezette: Bozó Norbert.
Tótkomlós: Asztalos – Keszeli, Jámbor G. (Poljak), Koleszár, Jámbor J., Szabó S. (Garai), Popovics (Borbás), Abonyi, Deli, Ondrejó G., Balogh T. Edző: Horváth Henrik.
Magyarbánhegyes: Nagy T. – Fodor (Vágási), Varga P., Vincze, Kormányos, Tóth L. (Lakatos), Simondán (Szőke), Kintner, Rozsi, Kukla, Matuz. Edző: Kintner János.
Gólszerző: Poljak (27.), Deli (72. – 11-esből), ill. Simondán (15.), Vincze (83.), Matuz (89. – 11-esből).
Horváth Henrik: – Az első félidőben el kellett volna dönteni a mérkőzés, de az ellenfél kapusa óriási bravúrokkal tartotta meccsben csapatát. Szünet után remek tempót diktáltunk, kapufát rúgtunk, majd sikerült megfordítani a mérkőzést, két óriási egyéni hiba viszont megpecsételte sorsunkat.
Kintner János: – Ahogy az várható volt, mindkét csapat beleadott apait-anyait a meccsbe, időnként egymás fölé kerekedve. A véghajrát mi jobban meg tudtuk húzni. Dicséret jár a kapusunk kiemelkedő teljesítményéért, és a csapat többi tagjának az eredményes, jó játékáért.
Motyovszki Róbert
Szabadkígyósi SZSC–Dobozi SE 1–1 (1–0)
Szabadkígyós, 100 néző. Vezette: Gyuga Zsolt.
Szabadkígyós: Farkas Zs. – Sebestyén M. (Barna), Milek, Faragó, Somogyi (Alb), Szabó Z., Nagy Z. (Szilágyi), Maglóczki (Ancsin), Prókai (Nagy D.), Frankó, Kocziha. Edző: ifj. Sebestyén Antal.
Doboz: Démusz – Patkás, Iszály, Pojendán, Sztojka N., Szigeti, Szabó L. (Barcsay), Lukucz (Rossu), Fehér, Komlósi, Rácz Gy. Edző: Balog Zsolt.
Gólszerző: Faragó (28.), ill. Komlósi (74. – 11-esből).
Sebestyén Antal: – A mai játékunk után az egy pont ránk nézve hízelgő. A továbbiakban több kell!
Balog Zsolt: – Jó taktikai mérkőzés volt, ami után a hazaiak örülhettek az egy pontnak, némi nemű rásegítéssel! Gratulálok a csapatomnak és köszönjük a szurkolóink biztatását!
Szabó Zoltán
Alsóházi rájátszás (9–18. helyért)
Csorvási SK–Köröstarcsai KSK 4–2 (2–1)
Csorvás, 50 néző. Vezette: Krcsméri Milán.
Csorvás: Varga Á. – Csábi, Varga G., Máriás (Német), Gerda V., Mazán (Mangru), Bucsek, Varga G., Plesovszki, Zsiga N., Lukács (Zahorán), Koszna (Ruszin). Játékos-edző: Csábi Mihály.
Köröstarcsa: Juhász – Nagy N. (Kurilla), Puskás, Bregyán (Nagy Zs.), Machó, Szivák, Schmél Z., Keresztesi (Tóth Á.), Kozák (Farkas Gy.), Szentpéteri, Vincze. Edző: Kis László.
Gólszerző: Csábi (4.), Máriás (16., 53.), Zahorán (81.), ill. Puskás (27.), Szivák (90.).
Tárnyik Tibor technikai vezető: – Küzdelmes meccs volt, a helyzeteink alapján megérdemelt győzelmet arattunk a sportszerű Tarcsa ellen.
Kis László: – Alacsony színvonalú mérkőzésen, a nagyobb akarással játszó csapat, megérdemelten nyerte meg a mérkőzést. Nem csüggedünk, keressük és építjük tovább a csapatunkat.
Kaszai Norbert
Mezőberényi LE–Újkígyós FC 0–0
Mezőberény, 70 néző. Vezette: Rakonczás Zsolt.
Mezőberény: Rau – Pázsit, Szabó Zs., Durkó, Burai, Jónás (Bereczki), Lakatos (Kovács Gy.), Zsíros, Benyovszki J. (Makai), Buczkó, Machó (Rónai). Edző: Adamik Dávid.
Újkígyós: Borbély – Dohányos, Benyó R., Gedó, Ragály, Benkó, Horváth R., Marik (Nagy G.), Csiernyik M. (Burkus), Tűhegyi, Gonda. Játékos-edző: Tóth Pál.
Adamik Dávid: – Sajnos ha nem tartjuk be a megbeszélteket ez a vége. Gyenge teljesítmény volt ez, ha nem vagyunk szerencsések, akkor kikapunk.
Tóth Pál: – Jó iramú, küzdelmes mérkőzésen igazságos döntetlen született. Gratulálok a csapatnak!
Balogh Lajos
Battonyai TK–Sarkadkeresztúri SE 1–3 (0–2)
Battonya, 50 néző. Vezette: Drozdik Péter.
Battonya: Erdélyi – Varga P., Lenti, Balla, Mákos (Adler V.), Simon P., Suhajda, Kotroczó, Kiss Z., Józsa, Adler Á. Edző: Szabó József.
Sarkadkeresztúr: Sajti Zs. – Szalazsán A., Képíró, Ticudean, Molnár M., Szalazsán R. (Varga L.), Kovács Gy., Kopács, Tóth I., Patkás S., Takács L. Edző: Szabó Mózes.
Gólszerző: Varga P. (70. – 11-esből), ill. Szalazsán A. (25.), Patkás S. (35., 93.). Kiállítva: Tóth I. (79. – második sárga lap).
Szabó József: – A hiányzók nehezítették a dolgunk. Nulla-kettőről még így is visszajöttünk a meccsbe, de egy sérülés miatt tíz emberrel maradtunk. Teljesen kinyíltunk és a végén az ellenfél eldöntötte a meccset.
Szabó Mózes: – Kicsit nehézzé tettük magunknak a meccset a kihagyott ziccerek miatt, de végül sikerült nyerni, egy sportszerű csapat ellen.
Lukács István
Lőkösháza KSK–Békéscsabai MÁV SE 1–2 (1–1)
Lőkösháza, 90 néző. Vezette: Czene Zoltán.
Lőkösháza: Lőrinc – Kökény, Horváth N., Pusztai, Czernó, Barthalos, Lakatos, Bíró, Puporka R., Kukla, Balázs M. Edző: Botás Attila.
Békéscsabai MÁV: Bócsik – Lévai, Erdélyi, Kőszáli, Viczián, Mazán, Takács K., Krajcsó, Takács L., Szarka (Vozár), Zsömbörgi. Edző: Dohányos Zoltán.
Gólszerző: Horváth N. (42.), ill. Kőszáli (34.), Viczián (70.).
Botás Attila: – Igen tartalékos csapattal hetven percig helytálltunk, a helyzeteink is megvoltak a győzelem megszerzéséhez, de mi rendre kihagytuk őket, ők meg találtak egyet pontrúgásból, így gratulálunk nekik! Időnként furcsa játékvezetői ítéletek borzolták a kedélyeket.
Dohányos Zoltán: – A mai állapotunkban igen nagy bravúr a győzelem. Panaszkodhatnék,hogy kevesen voltunk,de nem lenne fair az ellenféllel szemben. Gratulálok a pályára lépő játékosaimnak, jó játékvezetés!
Borsi Attila

Csabacsűdi GYLSE–Végegyházi SE 1–6 (0–3)
Csabacsűd, 100 néző. Vezette: Bálint Zoltán.
Csabacsűd: Kugyela – Szigeti, Sovány, Szántosi (Fügedi), Horváth K. (Beregszászi), Tofan, Varga E., Jelen (Seres), Hraskó (Krátky), Hajdú, Kiss G. (Kozsuch). Edző: Gombár György.
Végegyháza: Tóth K. – Turcsek, Tanner, Kecskés, Boros, Rajsli, Túri, Matúz, Bíró, Mag (Andrej), Zsuzsa (Borbás). Edző: Turcsek Zoltán.
Gólszerző: Varga E. (76. – 11-esből), ill. Tanner (13. – 11-esből, 27., 61.), Túri (20.), Kecskés (51.), Mag (53.).
Gombár György: – Kis pénz kis foci, nagy pénz nagy foci, némi segítséggel fűszerezve.
Turcsek Zoltán: – A csapat végig nagy kedvvel és gólra törően játszott, így ilyen arányban is megérdemelten nyertünk. Jó játékvezetés.
Benka Viktor