
Nem született gól a megye III. osztályú labdarúgó-bajnokság tavaszi idénynyitó rangadóján, Vésztőn. A szombati találkozón a harmadik helyen álló házigazdák a listavezető Sarkadkeresztúrt fogadták, amely ősszel a sárrétiekkel szemben szenvedte el az eddigi egyetlen vereségét. A táblázaton a két gárda között álló Bucsa idegenben nyert, így egy pontra közelítette meg az éllovast.
A 14. forduló szombati párharcai szoros eredményeket hoztak. Ahogy említettük a szomszédvári rangadó gól nélkül zárult, ami a megyei foci alsóbb osztályaiban közel sem szokványos eset. Párhuzamosan a szomszédos Okányban sem igazán jeleskedtek a támadók, a vendég bucsaiaknak azonban az első félidő utolsó harmadában sikerült kétszer is hibára késztetni a hazaiakat, ezzel pedig el is érték a céljukat. Kiélezett csata folyt a mezőny két második számú alakulata között is Mezőmegyeren. A télen komoly vérfrissítésen áteső végegyháziak az első félidőben ráijesztettek a megyeriekre, de azután rendezték soraikat a házigazdák, és maguk javára fordították a meccset, így pedig tartani tudták a lépést az élmezőnnyel.
Vasárnap is három találkozóra került sor, és valamennyi a pályaválasztó csapat sikerével ért véget. Az alaposan megerősödő Kötegyán gólarányt javított a visszafogott gerlaiakkal szemben, a másik bihari együttes, a Zsadány viszont nehezen boldogult a rutinos játékosait visszaédesgető Kamuttal, de végül érvényre juttatta az őszi teljesítmények alapján megállapított papírformát. Szintén nagy csata folyt a pontokért Kardoson, ahol a házigazdáknak a második félidő hozta meg a pontokat.
További eredmények, program, tabella:
A 14. forduló emlékeztetője:
Vésztői TK–Sarkadkeresztúri SE 0–0
Vésztő, 150 néző. Vezette: Nagy Gábor.
Mezőmegyer SE II–Végegyházi SE II 2–1 (1–1)
Mezőmegyer, 100 néző. Vezette: Karácsony Ádám Márk.
Gólszerző: Pozsár (38.), Deák (71. – öngól), ill. Józsa (25.).
Okány KSK–Bucsa SE 0–2 (0–2)
Okány, 70 néző. Vezette: Pusztai Zoltán.
Gólszerző: Tasi D. (28.), Lázók S. (42.).
Kötegyáni FC–Gerlai SE 9–1 (4–1)
Kötegyán, 50 néző. Vezette: Dohar László.
Gólszerző: Farkas M. (8.), Berke (11., 72.), Oláh G. (29.), Harmati (38.), Bozsányi II T. (47.), Oláh K. (53.), Bozsányi I T. (67.), Iszáka I. (85.), ill. Ruzsa R. (40. – öngól).
Zsadányi KSE–Kamuti SK 4–2 (3–1)
Zsadány, 60 néző. Vezette: Barta Tibor.
Gólszerző: Fürj (38.), Komódi (40.), Kiss B. (45.), Csizmadia G. (61.), ill. Szalkai (20.), Knapp (63.).
Kardos KSK–Telekgerendási LSC 3–1 (1–1)
Kardos, 60 néző. Vezette: Saitz Dániel.
Gólszerző: Szebegyinszki (17.), Korbely (60., 77.), ill. Andó (30.).