A Sarkad tovább „préselte” az élmezőnyt

Multyán Csaba háromszor villant Kunágotán, ezzel meg is pecsételte az egyébként partiban lévő kétegyháziak sorsát. Fotó: Páliné Edit

Az Okány KSK–Tótkomlósi TC találkozót meghiúsította a járvány, a további program azonban lezajlott szombaton a megye II/A osztályú labdarúgó-bajnokságban. A hazai együttesek voltak jobb passzban, kivételt csak a szabadkígyósiak szomszédvári sikere jelentett. A játéknap rangadójává előlépő sarkadi csata a hajrában dőlt el a Kinizsi javára.

A Kinizsi-pályán a vendégek léptek fel támadó szellemben, a szándékukon kiérződött, hogy a három pont megszerzése vezérli őket. A tartalékos házigazdák azonban jól megszervezték a játékukat, ráadásul a göröngyös pálya is nekik kedvezett. A gyomaendrődi csapat sokkal több helyzetet kidolgozott, ám azokat rendre el is hibázta, a 22. percben még büntetőből sem tudott kapuba találni. Amikor pedig már-már beletörődtek a döntetlenbe, a rutinos Pap Zsolt eldöntötte a találkozót. A sarkadiak sikerével tovább élesedett a dobogós helyekért folyó küzdelem, a listavezető Okány pedig játék nélkül is megerősítette pozícióját.
Sarkadi KLE–Gyomaendrődi FC1–0 (0–0)
Sarkad, zárt kapuk mögött. Vezette: Benyovszki Zoltán.
Sarkad: Pap Á. – Szalazsán, Szabó R., Pap Zs. (Kovács I.), Kókai, Fazekas, Oláh M. (Jánki M.), Erdei, Pap O., Jepure, Tokaji. Edző: Bali István.
Gyomaendrőd: Vastagh – Bartik, Valach, Szilágyi B., Szabó P., Forgács, Molnár T., Barna V., Hanea, Hunya, Dávid (Egri). Edző: Kovács Gyula.
Gólszerző: Pap Zs. (87.).


A papíron esélyesebb vendégeknek alaposan meg kellett küzdeniük a három pont megszerzéséért, mert az apácaiak presztízst csináltak a mérkőzésből. Ennek megfelelően kezdettől szívósan és szervezetten küzdöttek, nem hagyva teret a vendégek veszélyes támadóinak. A lelkesedésüket a második félidőben büntetőből megszerzett szabadkígyósi gól sem vetette vissza, amit a játékvezető megalapozatlanul ítélt a látogatóknak. Küzdöttek az apácaiak, de nem sikerült egalizálniuk a végjátékban esett második Milek-gól pedig végleg lezárta a meccset.
Csanádapácai EFC–Szabadkígyósi SZSC 0–2 (0–0)
Csanádapáca, zárt kapuk mögött. Vezeti: Nagy Zoltán.
Csanádapáca: Horváth S. – Annus Cs. (Vígh, Haba), Juhász, Göcző, Bozsó M., Németh, Dajka, Kardos, Gyallai, Balassa, Tassi Zs. Edző: Szikora Pál.
Szabadkígyós: Kun – Török A. (Csiernyik A.), Magyari, Tóth Z. (Mohácsi), ifj. Szabó, Kiss P., Milek, Burkus (Ökrös), Maglóczki (Hegedűs), Gazsó (Lászk), Sebestyén A. Játékos-edző: ifj. Szabó Zoltán.
Gólszerző: Milek (60. – 11-esből, 87.).

Különösebb taktikázás nélkül esett egymásnak a tabellaszomszédok, így azután mindkét oldalon több helyzet is kialakult. A különbséget az jelentette, hogy a félidő közepétől a doboziaknak rendre sikerült kihasználniuk a berényi hátsó alakzat hibáit, ezzel pedig tetemes előnyre tettek szert a szünetig. A berényiek becsületére szóljon, hogy a reménytelennek tűnő helyzetben sem ismertek lehetetlent, sikerült felzárkózniuk két gólra, ezzel azonban el is lőtték a muníció készletüket.
Dobozi SE–Mezőberényi LE 5–2 (3–0)
Doboz, zárt kapuk mögött. Vezette: Telek András.
Doboz: Csizmadia – Szabó A., Balog Zs., Kacsala (Balogh G.), Balogh Á. (Hollósi), Mészáros (Roszik), Lukucz M. (Lakatos), Barcsay, Szabó D. (Balázs), Huszár A., Szigeti J. Mb. edző: Barcsay Attila, Balog Zsolt.
Mezőberény: Rau – Fazekas, Tóth Cs. (Jónás), Tóth J., Durkó (Jakusovszki), Kajlik, Bereczki (Balogh Á.), Buczkó B., Benyovszki J. (Kéki), Kanó, Adamik. Edző: Benyovszki Róbert.
Gólszerző: Kacsala (21.), Lukucz M. (31.), Huszár A. (41. – 11-esből, 59.), Barcsay (90.), ill. Adamik (57.), Tóth J. (66.). Kiállítva: Huszár A. (86.).


Nem újdonság, hogy a kunágotaiak rendre nehezen lendülnek játékba. Így történt ez most is, ennek eredményeként a vendégek már a találkozó elején vezetést szereztek. A vendéglátók gólkirály-jelöltjének szünet előtt sikerült egalizálnia, így a második félidőben kezdődhetett minden elölről. Mivel a kétegyháziak felvették a házigazdák őszinte stílusát, így sok lehetőség adódott mindkét kapu előtt. A mérleg nyelvének Multyán Csaba bizonyult.
Kunágotai TE–Kétegyházi SE 4–1 (1–1)
Kunágota, zárt kapuk mögött. Vezette: Bakos József.
Kunágota: Saitz – Sóstai, Kiss Cs., Juhász (Csomós), Prókai (Varga B.), Kovács A., Sárvári Á., Sirkó, Balog A., Mikoly (Mészár), Multyán Cs. Játékos-edző: Multyán Péter.
Kétegyháza: Lengyel – Bukor, Krisán Gy., Dehelán, Gulyás, Zemencsik, Papp Á. (Ottlakán), Igricz, Fettik, Grósz, Tóth V. Edző: Árdeleán Demeter.
Gólszerző: Multyán Cs. (37., 62., 90.), Ottlakán (83. – öngól), ill. Dehelán (11.).
Május 5., szerda, 17.30:
Tótkomlósi TC–Okány KSK
Szabadnapos: Békésszentandrási HMSE


A góllövőlista élcsoportja
18 gólos: Multyán Csaba (Kunágota).
15 gólos: Milek Bence (Szabadkígyós).
13 gólos: Sztojka Ádám (Okány).
10 gólos: Tokaji Zsolt (Sarkad).
9 gólos: Kovács Imre (Tótkomlós).
7 gólos: Fazekas József Richárd (Sarkad), Kun Csaba (Gyomaendrőd).
6 gólos: Abonyi Ádám (Tótkomlós), Hanea Márkó (Gyomaendrőd).
5 gólos: Bozsó Márk (Csanádapáca), Kopács Zsolt (Okány)

További eredmények, sorsolás, tabella:

error: Content is protected !!