
Ülésezett az MLSZ Békés Vármegyei Igazgatósága versenybizottsága, amely fontos döntéseket hozott meg. A grémium, megtárgyalta az előzőn héten elmaradt két felnőtt III. osztályú bajnoki mérkőzés sorsát, illetve foglalkozott a Gyomaendrődi FC óvásával, melyet a tavaszi első fordulóban lejátszott mérkőzés eredménye ellen nyújtott be.
A pontvadászatban két találkozó is elmaradt a március 23-24-i hétvégét érintő programból. A Déli csoportban le nem játszott Kamuti SK–Békéssámsoni SK találkozó 3 bajnoki pontját 3–0-s gólkülönbséggel a vétlen kamuti együttes kapja. Az északi divíziót érintő Bucsa SE–Kötegyáni FC meccs súlyosabb következményekkel járt. Mivel a határ mentieknek ebben a bajnokságban ez volt a harmadik ki nem állásuk, ezért a versenybizottság kizárta őket a további küzdelmekből, egyben az éves eredményeiket törölte. A jövőben a kötegyániak mindenkori aktuális ellenfele szabadnapos lesz.
Érzékeny veszteség érte a Szeghalmi FC Vármegyei I. osztályú csapatát is. A tavaszra remek formába lendülő sárrétiek a nyitányon Gyomaendrődön arattak 3–0-s sikert, ám az élet úgy hozta, hogy a 3 pontot 3–0-s gólkülönbséggel utólag a házigazdák könyvelhetik el. A szeghalmiak a meccs finisében jogosulatlan játékost küldtek a pályára, ezért kell most vezekelniük. A büntetés miatt a tabellán újból a Nagyszénás mögé kerültek a kék-fehérek, a sereghajtó gyomaendrődi gárda pedig felzárkózott közvetlen riválisai mögé.