A Szénás tíz emberrel mentett pontot Szarvason

Pilán Richárd és Katona István csatázik a labdáért a dévaványai mérkőzésen, amely gyulai sikerrel zárult. Fotó: Erdős Csaba

Öt mérkőzést rendeztek szombat délután a megyei kvalifikációs labdarúgó-bajnokságban, melyből kettő még vasárnapra is marad. Az A- és a B-jelű csoportban nem lehet még végeredményt hirdetni, a lejátszásra váró találkozók eredménye ráadásul a megye II/A osztály küzdelmeibe is beleszámít.

Ami a szombati történéseket illeti, az A-csoportban a csabai vasutasok egy tét nélküli találkozón múlták felül a kunágotaiakat úgy, hogy mindkét félidőben háromszor bizonyultak eredményesnek. Ez a 90 perc a felkészülés finisét jelentette a két gárda számára.
Békéscsabai MÁV SE–Kunágotai TE 6–0 (3–0)
Békéscsaba, zárt kapuk mögött. Vezette: Bakos József.
Békéscsabai MÁV: Juhász – Petri (Takács K.), Viczián, Mazán, Bánlaki, Zsömbörgi, Tóth G., Szarka (Morva), Vozár (Durkó), Mihályi Zs. (Serfőző), Nánási (Kiss-Schusztek). Edző: Dohányos Zoltán.
Kunágota: Csomós – Pócsik, Kiss Cs., Sóstai, Mészár (Sárvári Á.), Mikoly, Sirkó (Balogh E.), Sárvári M., Balog A., Multyán Cs., Kovács A. Játékos-edző: Multyán Péter.
Gólszerző: Bánlaki (22.), Vozár (27., 45., 51.), Tóth G. (49. – 11-esből), Durkó (90.).

A B-csoport két mérkőzése már tétre ment, mivel ott a felek tavasszal is azonos csoportban küzdenek majd. A nap rangadóján a szarvasiak és a szénásiak változatos, nyílt sisakos meccsen osztoztak meg a pontokon. A vendégek szereztek vezetést, amit a házigazdák kapitánya egalizált büntetőből. A második félidőben emberhátrányba kerültek a szénásiak, de így is bátran játszottak. A végjátékban döntésre vihették volna a szarvasiak, de az újabb tizenegyespárbajt ezúttal Magony kapus nyerte Furárral szemben, így maradt az igazságos döntetlen, melynek hatására a Szarvas 13, a Nagyszénás 9 ponttal indul csatába a megye I. osztályban.
Szarvasi FC–Nagyszénás SE 1–1 (1–1)
Szarvas, zárt kapuk mögött. Vezette: Baráth János.
Szarvas: Kasik – Szikora (Kiri B.), Bozsó (Klimaj), Polonszki, Bány I., Varga I. (Bakró), Kiri M., Furár, Sindel, Zima, Styecz. Edző: ifj. Somogyi János.
Nagyszénás: Magony – Rafaj, Zábrák, Darida, Kukovecz, Libor (Márk), Simon L. (Vili), Vajgely, Takács (Pásztor), Juhász N., Nagy Sz. Edző: Tasi Róbert.
Gólszerző: Furár (36. – 11-esből), ill. Takács (23.). Kiállítva: Rafaj (65.).

Békésszentandráson két megye II/A osztályú gárda csapott össze. A vendégek az első félidőben egy szemfüles góllal szereztek vezetést, majd egy kissé könnyen megítélt büntetőből találtak be, ez pedig elegendőnek is bizonyul a változatlanul krónikusan gólszegény hazaiak ellen. A Gyomaendrőd 15 ponttal az első vagy a második helyről indítja a másodosztályú csatározást, a Hunyadi 4 pontot visz magával.
Békésszentandrási HMSE–Gyomaendrőd FC 0–2 (0–2)
Békésszentandrás, zárt kapuk mögött. Vezette: Gyuga Zsolt.
Békésszentandrás: Buzás – Szabó F., Szabó M., Olasz Imre (Yetik), Olasz István, Balogh M., Dernovics (Bencsik A.), Balázs (Kovács N.), Tasi K., Szűcs, Virág. Játékos-edző: Boér Zsolt.
Gyomaendrőd: Vastagh (Soczó) – Miklavicz, Valach, Szabó P., Szilágyi (Dávid), Bartik, Molnár T., Kun Cs., Barna V., Hunya, Hanea (Tímár). Edző: Kovács Gyula.
Gólszerző: Kun Cs. (15.), Hunya (27. – 11-esből). Kiállítva: Olasz István (78.).

A C-csoport ványai párharcai is „éles” mérkőzést hozott a két I. osztályú gárda között. A tartalékos hazaiak kihagyásait az első félidőben háromszor is megbüntette a gyulai csapat, amely ennek köszönhetően magabiztosan nyert. A házigazdák 3 ponttal kezdik az bajnoki év második szakaszát, a fürdővárosiak ezzel szemben mindössze hármat nem gyűjtöttek be a maximálisból, így az Előre mögött a második helyről várhatják a folytatást.
Dévaványai SE–Gyulai TFC 0–3 (0–3)
Dévaványa, zárt kapuk mögött. Vezette: Zahorán János.
Dévaványa: Sági – Kovács B., Ignácz, Horváth B. (Adamecz), Katona, Juhász P. (Kovács F.), Ernyes, Papp K., Szabó E., Marton, Feke (Séllei). Cserék: Végh, Séllei, Adamecz, Kovács F. Edző: Bereczki Árpád.
Gyula: Kajári – Zsömbörgi (Bondár), Nagy S., Kukla Zs., Radics, Szabó Cs., Pilán (Jimoh), Nagy G., Repisky (Barthalos), Bagyinszki (Kovács Zs.), Bozsó (Bojtos). Edző: Szentléleki Béla.
Gólszerző: Zsömbörgi (15.), Nagy G. (35.), Bozsó (40.).

A csabacsűdi találkozónak is csak a csoportküzdelmek lezárása miatt volt jelentősége, ezzel együtt jó erőfelmérőnek bizonyult a két közel azonos erőt képviselő gárda számára. A sarkadiak elmondhatták a közismert mondást, hogy „jó az öreg a háznál”. Kétszer kerültek hátrányba és mindkétszer a 40. évét taposó Erdei István hozta vissza őket. Először a 41., másodszor a 81. percben, ezzel ponthoz juttatta csapatát.
Csabacsűdi GYLSE–Sarkadi KLE 2–2 (1–1)
Csabacsűd, zárt kapuk mögött. Vezette: Hajdú Dávid.
Csabacsűd: Petrovics – Sovány, Kiss G., Gombár (Szebegyinszki), Viszkok D. (Király), Pecznik, Sándor (Szappanos), Rafaj, Tasi N., Kasik, Magyar. Edző: Kondacs János.
Sarkad: Pap Á. – Képíró (Rácz Zs.), Szalazsán, Bányai, Szabó R., Kókai, Erdei, Pap O., Jepure, Tokaji, Fazekas. Edző: Bali István.
Gólszerző: Rafaj (1.), Magyar (76.), ill. Erdei (41., 80.).

error: Content is protected !!