A szerencsésebb együttesé lett a három pont

Munkában a vasutasok hálóőre, Juhász Zoltán, akit egy távoli szabadrúgásból sikerült bemérniük a hazaiaknak. Fotó: Babák Zoltán

Vendégsiker született vasárnap Csabacsűdön a megye I. osztályú labdarúgó-bajnokság 13. fordulója záró találkozóján. A csabai vasutasok győzelme fordulatokban gazdag 90 percet takart.

Az első félidőben nem esett gól, de a nézők így is iramos játékot láthattak, egy agresszívabb hazai és egy visszább húzódó csabai csapattal. Szünet után már a gólokkal sem maradtak adósak a felek. A vasutasok házi gólkirálya, Tóth Gergely szerzett vezetést, de azután a házigazdák hamarjában kétszer is mattolták a csabai hálóőrt. Gyurik egy távoli szabadrúgásból kipattanó labdát pofozott be, Rafaj pedig egy 30 méteres szabadrúgást tekert a kapuba. A csűdiek részéről a pontrúgások jelentettek folytonos veszélyt, a vendégek viszont kidolgozott akciókkal operáltak. Ezekből előbb egy büntetőt sikerült összehozniuk, amit Tóth Gergely értékesített, majd a csereként beálló Nánási révén a vezetést is visszavették. A végjáték parázs jeleneteket tartogatott. A 85. percben Magyart rossz becsúszásért állította ki Bakos játékvezető, majd az ezt kiváló dulakodásnak Viszkok Csaba is kiválasztottja lett. A harmadik hazai játékos, Endrefalvi már a lefújás után kapta meg a piros lapját, amiért véleményt formált csapata sérelmei kapcsán.
A látottak alapján szerencsés csabai győzelem született, a döntetlen reálisabb képet festett az összteljesítmények alapján.


Csabacsűdi GYLSE–Békéscsabai MÁV SE 2–3 (0–0)
Csabacsűd, 60 néző. Vezette: Bakos József.
Csabacsűd: Petrovics – Viszkok Cs., Pecznik, Viszkok D. (Styecz), Rafaj, Kiss G., Tasi N., Jelen (Gyurik), Magyar, Endrefalvi, Gombár. Edző: Kondacs János.
Békéscsabai MÁV: Juhász – Petri, Lévai, Kiss-Schusztek (Morva), Bánlaki, Viczián, Mihályi (Nánási), Tóth G., Takács K. (Csanálosi), Szarka, Turcsek. Edző: Dohányos Zoltán.
Gólszerző: Gyurik (59.), Rafaj (67.), ill. Tóth G. (53., 74. – 11-esből), Nánási (77.). Kiállítva: Viszkok Cs. (85.), Magyar (85.), Endrefalvi (a lefújás után).

További eredmények, sorsolás, tabella:

error: Content is protected !!