Parádés naptári évet zárt a Dévaványai SE labdarúgócsapata, amely tavaly ilyenkor még a 10. helyen állt a vármegyei másodosztályban, ahonnan tavasszal a negyedik pozícióba küzdötte fel magát. A lendületet a nyári pihenő, illetve évváltás sem törte meg. Az őszi idény 13 találkozója alapján is negyedikek a sárrétiek, és mindössze két ponttal szorulnak a dobogós Doboz mögé.
– Célként az első hatba kerülést tűztük ki a csapat elé, az őszi szereplés pedig jó kiindulóalap arra, hogy ez teljesíthető lesz tavasszal – mondta el Bereczi Árpád edző az évadot elemezve. – Szerettük volna a kupában is „megélni” a következő évet. Sajnos az egyik legjobb vármegyei gárda, az Orosháza kiejtett bennünket, bár volt sanszunk a továbbjutás kiharcolásárra.
A tréner szerint egész ősszel létszámgondokkal küzdöttek a nagy számú sérült és beteg játékos miatt. Elmondása miatt hasonló esettel még nem szembesült, amióta átvette a csapat irányítását.
– Előfordult több olyan mérkőzésünk, amikor hét-nyolc játékos volt sérült vagy beteg, így minden héten szinte a fél csapatot rotálnom kellett, ami természetesen befolyással volt a teljesítményre – fűzte hozzá. – Ami nagyon pozitív volt, hogy a hiányzók helyére bekerülő játékosok rendszeresen jó teljesítményt nyújtottak, pluszt tudtak hozzátenni.
Bereczki Árpád felelevenítette az idény szélsőséges pillanatait. A legemlékezetesebb mérkőzéseket külön is kiemelte.
– Az egyik legjobb meccsünket Kondoroson játszottuk, ahol színvonalas csatában fektettük két vállra az addig veretlenül menetelő éllovast. Mindez csak nekünk adatott meg a mezőnyben. A másik végletet a csabacsűdi találkozó jelentette. Az ottani döntetlen vereséggel ért fel, mivel annak ellenére sem tudtuk döntésre vinni, hogy a helyzetek sokaságát dolgoztuk ki. A hazaiak pedig szinte az egyetlen kapura lövésükből betaláltak a meccs végén – jegyeztük a szavait.
A bajnokság egészét kiegyensúlyozottnak, a színvonalát megfelelőnek tartja a szakember. Csupán a Kondoros jelent kivételt a véleménye szerint.
– A listavezető egyértelműen kiemelkedett a mezőnyből, a többi csapat között viszont minimális a különbség. Szinte minden párharc ki-ki meccs, leggyakrabban a napi forma dönti el, hogy kié lesz a három pont – fejtette ki Bereczki Árpád!
Azt is megtudtuk, hogy a Dévaványai SE január végén teremben kezdi el a felkészülést. A tervek szerint februártól a szabadban végzik a tréningeket. Heti szinten két edzéssel kalkulálnak, valamint egy tesztmeccsel. Ezek programja még nincs lekötve, de a március 9-i eleki rajtig hármat szeretnének lejátszani.
A házi góllövőlista
11 gólos: Szabó Erik István; 4 gólos: Papp Dávid, Papp Viktor; 3 gólos: Kéki Csaba; 2 gólos: Adamecz István; 1 gólos: Ernyes Róbert, Furka Zsolt, Hőgye Bence, Juhász Péter László, Katona István, Végh Tamás.