
Egy nappal azok után, hogy ismertté vált a csoportbeosztás és a lebonyolítás, az MLSZ Területi Igazgatósága versenybizottsága közzétette Vármegyei III. osztályú labdarúgó-bajnokság alapszakaszának menetrendjét.
Ahogyan azt már megírtuk, a lebonyolítás jelentősen megváltozik azáltal, hogy 21 csapat nevezett erre a szintre. A csapatokat területi elven három csoportba sorolták, ott vívnak oda-visszavágós rendszerben két kört (14 forduló, 12 mérkőzés). Az alapszakasz után az első három helyezett kerül a felsőházba, ahová viszik az egymás elleni eredményeiket. Ott a másik két csoportból érkező 6 együttessel vívnak oda-vissza alapon újabb 12 mérkőzést, e két tétel alapján alakul ki a végeredmény.
A Középházba (10–15. helyért) a csoport 4-5. helyezettje, míg az Alsóházba (16–21. helyért) a 6-7. helyezettek kerülnek. Ezek az együttesek nem viszik tovább az egymás elleni eredményeket. A bekerült 6 csapat oda-vissza alapon játszik (10 mérkőzés), ezzel összesen 22 találkozót játszik le az év során.
Egyelőre csak a nyers sorsolás ismert, a csapatok vezetői ezután egyeztetik és a napokra lebontott végleges programot. Fontos megjegyezni, hogy a játéknapok időpontjai nem véglegesek. Ezeket az U19-es bajnoki programot követően fixálják le osztályonként és csoportonként. A zavartalan játékvezető küldés érdekében minden vármegyei csapat 2-3 hazai mérkőzése vasárnapi játéknapra lesz hivatalból kisorsolva, hiszen az őszi szezonban a korai kezdések miatt minimális mozgástér van a program szombati napon belüli áthelyezésre.
Tervek szerint az egész őszt előre „beprogramozzák” az MLSZ igazgatóságán, hogy játékosok, vezetők eleve készülni tudjanak rá.
Az első két forduló menetrendje
Északi csoport:
1. forduló. Szeptember 7., szombat
Bucsa SE–Kötegyáni FC
Okány KSK–Zsadányi KSE
Sarkadi KLE–Békési FC II.
Szabadnapos: Vésztői TK
2. forduló. Szeptember 14., szombat
Vésztői TK–Sarkadi KLE
Békési FC II.–Okány KSK
Zsadányi KSE–Bucsa SE
Szabadnapos: Kötegyáni FC
A teljes program ide kattintva érhető el:
Közép csoport:
1. forduló. Szeptember 7., szombat
Gádorosi LSE–Kétegyházi SE
Kamuti SK–Mezőmegyer SE II.
Kardos KSK–Telekgerendási LSC
Szabadnapos: Gerlai SE
2. forduló. Szeptember 14., szombat
Gerlai SE–Kamuti SK
Mezőmegyer SE II.–Gádorosi LSE
Kétegyházi SE–Kardos KSK
Szabadnapos: Telekgerendási LSC
A teljes program ide kattintva érhető el:
Déli csoport:
1. forduló. Szeptember 7., szombat
Medgyesegyháza SE–Kevermes SE
Kunágotai TE–Medgyesbodzás SE
Mezőkovácsházi TE–Békéssámsoni SK
Szabadnapos: Kaszaper FC
2. forduló. Szeptember 14., szombat
Kaszaper FC–Kunágotai TE
Medgyesbodzás SE–Medgyesegyháza SE
Kevermes SE–Mezőkovácsházi TE
Szabadnapos: Békéssámsoni SK
A teljes program ide kattintva érhető el: