A hazai és a vendégcsapatok megosztoztak a begyűjthető pontokon a Vármegyei III. osztályú bajnokság Déli csoportja hétvégi harmadik fordulójában. A legdrámaibb mérkőzést kétségtelenül Telekgerendáson vívták, ahol a Medgyesegyháza az első félidőben összeszedett háromgólos hátrányból fordított a viharos utolsó húsz perc során.
Kardos KSK–Mezőmegyer SE II. 2–0 (1–0)
Kardos, 50 néző. Vezette: Szabó Csaba Pál.
Kardos: Petrovics – Jurák Gy., Melis (Szatmári), Szebegyinszki, Majoros, Szrnka (Bracsok), Oláh (Opauszki), Jansik, Bagi, Rafaj B., Korbely. Játékos-edző: Jurák György.
Mezőmegyer II.: Engelhardt – Jova, Hajdú (Zakocs), Bozó, Csatlós, Szarvas (Szalkai), Csepregi, Papp Á., Moka (Zsombori), Lengyel, Rajeczki (Megyeri). Játékos-edző: Zsombori Zsigmond.
Gólszerző: Oláh (15.), Jurák Gy. (78.).
A vendégek járatták többet a labdát, de a kapura a kardosiak voltak veszélyesebbek, így a győzelmük is törvényszerű volt.
Jurák György: – Fegyelmezett kontrajátékkal billentettük magunk javára a vendégek meddő mezőnyfölényét. Sok csapatnak fog még fejfájást okozni ez az új, fiatal megyeri gárda.
Zsombori Zsigmond: – Hiába a mezőnyfölény és a több kapura lövés, ezt a sportot gólra játsszák. Gratulálok a lelkes hazaiaknak!
Juhász Zoltán
Kamuti SK–Gádorosi LSE 4–2 (3–1)
Kamut, 50 néző. Vezette: Szabó Csaba Pál.
Kamut: Zsibrita – Knapp (Gál Z.), Gilik, Bán (Mező), Takács, Máté, Szabó Gy. (Radics), Németh Á. (Krizsán), Pocsai, Fulajtár A. (Laluska), Szalkai. Edző: Gál András.
Gádoros: Bobvos – Romhányi (Molnár B.), Fulajtár J., Kuli (Farkas Zs.), Polyák, Pecznyik, Szabó F., Kovács T., Szijjártó G., Mucsi (Bankó), Vecsernyés. Edző: Pisont András.
Gólszerző: Knapp (2. – 11-esből, 28.), Szalkai (43.), Krizsán (87.), ill. Szijjártó G. (35.), Szabó F. (78. – 11-esből). Kiállítva: Vecsernyés (63. – második sárga lap után).
Kiegyenlített mérkőzést vívott a két csapat, melyet a jobb helyzetkihasználás döntött a kamutiak javára.
Gál András: – Az eddigi leggyengébb játékkal sikerült itthon tartani a pontokat.
Pisont András: – A játékot mi játszottuk. Sajnos a fiatal csapatunk még nem bírja el az olyan hibákat, mint amit az asszisztens a terhünkre elkövetett.
Csapó Edit
Gerlai SE–Békéssámsoni SK 0–5 (0–3)
Gerla, 60 néző. Vezette: Pálfi János.
Gerla: Balogh J. – Gulyás, Lakatos, Kiss Z., Nagy Sz. (Szász T.), Sóvári, Gáspár, Beleznai, Varjú Gyenge), Vrbovszki, Ottlakán. Játékos-edző: Kiss Gábor.
Békéssámson: Nagy Zs. – Kenéz L. (Harsányi), Fazekas, Abonyi, Vörös (Dunai), Bacsa, Baliga K., Baliga Sz., Sós, Atyimás (Krajcsovics), Zádori (Rancz). Játékos-edző: Baliga Arnold.
Gólszerző: Zádori (35. – 11-esből), Baliga Sz. (37., 38.), Krajcsovics (60., 85.).
A gerlaiak a félidő hajrájáig tartották a lépést az addig is veszélyesebb sámsoniakkal, az első kapott gól azonban megzavarta őket, a szünetig így eldőlt a meccs sorsa.
Kiss Gábor: – A csapatnak volt tartása, de a büntető megváltoztatta a meccs képét, attól kezdve magabiztosabbak lettek a vendégek, mi pedig elbátortalanodtunk.
Kerekes György, a Békéssámson elnöke: – Sportszerű mérkőzésen, magabiztos győzelmet aratunk!
Szűcs István
Telekgerendási LSC–Medgyesegyháza SE 3–4 (3–0)
Telekgerendás, 45 néző. Vezette: Rakonczás Zsolt.
Telekgerendás: Halustyik – Túróczki (Molnár G.), Knyihár J. (Mekis), Andó, Tímár (Valyuch), Hrabovszki, Kovács M. (Andrejkovics), Ránkli M., Dobra, Brhlik, Nyemcsok (Kolárovszki). Edző: Hekfusz Dániel.
Medgyesegyháza: Bacsa – Tassi L., Tóth L., Borsi, Poliak, Tímár, Uhrin, Szabó A., Stir, Takács, Nagy B. Edző: Gellény Ferenc.
Gólszerző: Brhlik (3.), Nyemcsok (14.), Ránkli (22.), ill. Poliak (72.), Szabó A. (76.), Tassi L. (86.), Stir (88.).
A 75. percben bő tíz percre vihar miatt félbeszakadt a találkozó, azt követően pedig nagyot fordult a világ a két csapattal.
Hekfusz Dániel: – Megzavar minket a játék megszakítás, ami a medgyesieknek jól jött, nekünk nem! Gratulálunk a Medgyesegyházának!
Gellény Ferenc: – Hosszú idő után végre győztünk! A második félidőre laposan feljavultunk.