Az állandóságra szavaznak Csorváson

Barkász Benjámin (labdával) és Popovics Marcell (15) sokat tehet a csorvásiak előrelépése érdekében. Fotó: Ugrin Gábor

Csorváson a helyi labdarúgók immár a második hetét zárták a téli felkészülésnek. A Vármegyei II./B osztályú bajnokság „félidejében” 8. helyen tanyázó gárda háza táján az állandóság jelenti a legfőbb hírt.

Mint arról Tárnyik Tibor technikai vezető beszámolt, a munka január folyamán teremben zajlik. Csábi Mihály játékos-edző irányításával heti három foglalkozás erejéig jönnek össze a játékosok szép létszámban. Ebben közrejátszik az is, hogy a 28 esztendős tréner élvonalbeli tapasztalatait latba vetve, rendre változatos edzésanyagot állít össze.
Ha az időjárás lehetővé teszi, a sárga-fekete gárda februártól vált szabadtérre, a hónap második felétől pedig tesztmérkőzések színesítik a programját. Két magasabb osztályú és egy alacsonyabb szintű partnerrel kötöttek le közös gyakorlást.
– Úgy tűnik, hogy az őszi állományunk teljes egészében együtt marad, és mivel a létszám megfelelő, ezért új igazolásokra sincs különösebb szükségünk. Úgy véljük, a mérsékeltebb őszi finis ellenére ez a csapat képes az első hat között végezni – mondta el Tárnyik Tibor.
Pillanatnyilag a 8. helyen tanyáznak a csorvásiak, de a tömör középmezőny miatt elérhető közelségben van számukra a mezőny első fele, ami az esetleges nyári bajnoki átszervezés miatt jól jönne a jövőre vonatkozólag.

A tervezett felkészülési mérkőzések
Február 17., szombat, ?: Csorvási SK–Békési FC
Február 24., szombat, ?: Csorvási SK–Kardos KSK
Március 2., szombat, 10.00: Kondorosi TE–Csorvási SK