Az Elek és a Szarvas már 16 között

A Előréből frissen igazolt Tóth Bence négyszer volt eredményes a ványai mérkőzésen. Fotó: Erdős Csaba

Elsőként az Elek és a Szarvas csapata jutott a labdarúgó Békés Megyei Kupa legjobb 16 alakulata közé. A határvárosiak kedden Sarkadkeresztúron nyertek, a megye-egyes alakulat pedig Dévaványán bizonyult jobbnak a vendéglátójánál.

A házigazda együttesek szemszögéből eltérően alakult az első játékrész. Keresztúron az elekiek gyors góljai meggátolták a hazai játékosokat abban, hogy kibontakozhassanak, az első negyedóra alatt szerzett három találatnyi előnnyel célba is értek az elekiek, noha a második 45 perc már teljesen nyílt csatát hozott.
Sarkadkeresztúri SE–Elek USE 1–4 (0–3)
Sarkadkeresztúr, 20 néző. Vezette: Kovács Antal.
Gólszerző: Puiu (68.), ill. Barthalos (2., 13., 52.), Oszlács (16.).


Dévaványán a zöld-fehérek éppen a meccs első felében tudták megnehezíteni a jóval esélyesebb látogatók dolgát. A szarvasiak gyors gólját azonban nem tudták ledolgozni, pedig a lehetőségeik adva voltak rá. Szünet után viszont a vendégek két gyors találata és a kiállítás összeroppantotta őket.
Dévaványai SE–Szarvasi FC 0–11 (0–1)
Dévaványa, 40 néző. Vezette: Zahorán János.
Gólszerző: Tóth B. (8., 55., 76., 89.), Zima (49., 73., 84.), Varga I. (53., 90.), Pusztai (59.), Furár (65.). Kiállítva: Pap Á. (53.).


Tisztelt Felhasználónk!

A Bmsextra.hu az egyik legismertebb sportoldal Békés megyében, ami bárki számára ingyen elérhető. Hogy ez a jövőben is így maradjon, továbbra is hirdetések közzétételével tervezzük finanszírozni az oldal fenntartási költségeit.

Amennyiben a tartalmainkat meg szeretnéd tekinteni, kérünk, kapcsold ki a Bmsextra.hu-n az Adblockert (hirdetésblokkolót). Hirdetéseink nem tolakodók.

error: Content is protected !!