Az Előre simán, a Szarvas neccesen folytatta diadalútját

A kétegyháziak (fehérben) alaposan megnehezítették az esélyesebbnek vélt berényiek dolgát. Fotó: Imre György/Békés Megyei Hírlap

A C-jelű tömörülés kivételével szombaton teljes volt a nagyüzem a megyei kvalifikációs labdarúgó-bajnokságban, ahol a 6. forduló párharcai kerültek előtérbe. Ebben a nyolcasban csupán egyetlen meccset rendeztek, szemben a másik két szekció 4-4 találkozójával. A Magyar Kupában érdekelt gyulaiak már korábban letudták az erre a hétre esedékes penzumot, a Szeghalom viszont október 7-én pótolja a Dévaványa elleni meccsét, amennyiben nem esik egybe az éppen most elhalasztott Szolnok elleni kupatalálkozó újrajátszásával. Nem játszottak Vésztőn sem, ahol a hazaiak nem tudtak kiállni a Kinizsi ellen.

Az A-csoportban az Orosháza „hullámvasútra ült” a Jamina elleni derbin, melynek eredményét vélhetően tavaszra is magával viszi a két fél. A hazaiak annyival voltak jobbak, hogy soraikban Péli Tamás személyében akadt egy extra teljesítmény is, aki az első félidőben mesterhármasig jutott. A vártnál magabiztosabb hazai sikerrel tért vissza a bajnokságba az előző hetet kihagyó komlósi csapat, amely a szárnyaszegett kígyósiakat múlta fel nagyon simán. Automatában szerezte meg első őszi pontját a Doboz, amely játékos-edzője lemondását követően „automatában” játszott döntetlent a kapu előtt bizonytalan vasutasok ellen. Három napon belül másodszor kapott kétszámjegyű vereséget a Kunágota, amely a szerdai megyei kupafiaskó után a bajnokságban is 10 gólnyi különbséggel maradt alul otthonában. Az előrés fiatalok ismét igazolták, hogy kimagaslanak a csoportból és talán a komplett mezőnyből is.
AZ A-CSOPORT JEGYZŐKÖNYVEI, PROGRAMJA:


A mezőhegyesiek a hosszabbításban kapott góllal szenvedték el első vereségüket. Fotó: Babák Zoltán

A lila-fehérekhez hasonlóan a B-csoportban is maradt pontveszteség nélkül álló csapat, de a szarvasiaknak szerencsére is szükségük volt ahhoz, hogy ne hullajtsanak pontokat a rendkívül céltudatos focival kirukkoló Mezőhegyes ellen. A határvárosiakat megelőzték a tabellán a szénásiak, akik a második félidőben felőrölték az előtte svájci óramű pontossággal játszó apácai gárdát. A még megye-egyet érő negyedik pozíciót az érthetetlen teljesítménnyel kirukkoló kovácsháziak birtokolják, noha hazai pályán vereséget szenvedtek a gyomaendrődi fiataloktól, akik gyakorlatilag a teljes meccset emberhátrányban játszották egy korai kiállítás miatt. Békésszentandráson is a látogató diadalmaskodott, az Okány az újabb pontokkal elérhető közelségbe zárkózott a felsőházi helyeket elfoglalók mögé, a Hunyadi viszont hatodik nekifutásra sem tudta megszerezni első őszi sikerét.
A B-CSOPORT JEGYZŐKÖNYVEI, PROGRAMJA:

A C-jelű mezőny egyetlen találkozóján a kétegyháziak alaposan megszorongatták az őszre acélosan összeálló Mezőberényt, amely hazai közönség előtt csak „behúzta” a meccset, ezzel pedig – a több lejátszott találkozójának is betudhatóan – az élre áll csoportban. Sajnálatos, hogy a Vésztő ezúttal sem tudott kiállni, noha odahaza lett volna randevúja az így játék nélkül 3 ponthoz jutó Sarkaddal. Az időzített bomba tovább ketyeg alattuk, a gondok orvoslása úgy tűnik meghaladja a helyi vezetők lehetőségeit.
A C-CSOPORT JEGYZŐKÖNYVEI, PROGRAMJA: