Az idény felénél vettek lendületet a ványaiak

A rutinos Kéki Csaba visszatérése is lendített a zöld-fehérek szekerén. Fotó: Erdős Csaba

Az előző évi 10. helynél előkelőbb pozíciót szeretett volna szerezni a Dévaványai SE csapata a megye II/A osztályú labdarúgó-bajnokságban. A közismerten helyi erőkre építő zöld-fehérek őszi története úgy alakulat, hogy végül nem tudtak elrugaszkodni ettől a pozíciótól, azonban az igen tömör középmezőnyben akár mérföldes előrelépési lehetőség is adódik a tavaszi folytatás során.

– A középmezőnybe vártam a csapatot, ami az eddigi eredmények alapján reális is lehet – mondta elöljáróban Bereczki Árpád, a gárda edzője. – A DSE vezetősége nem fogalmazott meg helyezésbeli elvárást, ugyanakkor célként határozta meg, hogy a kizárólag helyi játékosokból álló csapat baráti hangulatú, jó közösséget alkosson, és próbáljon meg olyan játékot nyújtani, amivel visszacsalogathatja a koronavírus után elmaradó szurkolóinkat!
A tréner szerint a nyári felkészülés jól sikerült, de már a bajnokság elején kirajzolódott, hogy erős mezőny jött össze a csoportban, emiatt rendkívül nehéz idény vár a nagyon fiatal átlagéletkorú csapatára.
– A bajnokság első harmadában – bár több mérkőzésen nem teljesítettünk rosszul –, a rutintalanságunkból eredő szarvashibáink rendre meggátolták a pontszerzést. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ekkortájt egy-két rutinos játékosunkra nem tudtunk számítani, ami szintén hátrányosan érintette az eredményességünket. A Mezőberénytől elszenvedett hazai vereség jelentette azt a pontot, ami után át kellett néhány dolgot értékelnünk az öltözőben – elevenítette fel az idény első felét Bereczki Árpád.

A 7. fordulót követően mindössze 6 pont állt a DSE számláján, ezzel akkor a 12. helyen állt az együttes. A kényszer szülte helyzetértékelés azonban jótékony hatással volt a zöld-fehérekre, akik a folytatásban már úgy szerepeltek, ahogyan elvárható volt.
– Már a következő mezőmegyeri mérkőzésen száznyolcvan fokos javulás volt tapasztalható játékban és hozzáállásban. A folytatás során is mindenki ellen győzelmi eséllyel léphettünk fel. Az idény pozitívumát is a megyeri találkozó jelentette, ahol a szezon legjobb játékát nyújtva, tényleg gólokkal kellet volna győznünk, ha csak kicsit rutinosabbak vagyunk. Az eleki mérkőzésre is büszkék lehetünk, melyet tíz emberrel fordítottunk a magunk javára. Természetesen negatívum is akadt. A Berény elleni hitehagyott vereségünk a mai napig fájdalmas emlék, de a Szabadkígyóson kapott hetes sem nézett ki jól – tette hozzá a szakember, aki a téli felkészülés kapcsán is tudott friss információkat közölni.
Ezek szerint a ványai labdarúgók számára január közepéig tart a „fagyszabadság”. Teremben kezdenek és amennyiben az időjárás lehetővé teszi, február elejétől váltanak szabadtérre, a bajnokság rajtját megelőzően két tesztmérkőzést is szeretnének lejátszani, melyek szervezés alatt állnak.
– Sajnos három alapemberünkre sem számíthatunk tavasszal, mivel Papp Viktor, Papp Dávid és Szász Dávid külföldre költözött munkavállalás céljából. Az ő pótlásukat mindenképpen meg kell oldani, hiszen a keretünk velük együtt sem volt túl mély. Egy-két rutinos ember el kellene a csapatunkba mind a védekező, mind a támadó harmadban, de nálunk anyagi források igazolásra nem állnak rendelkezésre. Inkább csak az utánpótlásunkból felkerülő fiatalokra, vagy újrakezdőre lehet számítani új arcként – mondta Bereczki Árpád.

B. M.