Az idény végére „kikupálódott” a szeghalmi csapat

Boruzs István együttese az őszi idény végére szállította a jó teljesítményeket. Fotó: Erdős Csaba

Az előkelő negyedik helyről várhatják a megye I. osztályú bajnokság tavaszi folytatását a szeghalmi labdarúgók. A dobogós riválistól 12 pontra álló sárrétiek célja ennek megfelelően a következő félévben a pillanatnyilag elfoglalt pozíciójuk megőrzése lehet, a rendkívül sűrű középmezőny miatt az sem tűnik egyszerű feladatnak.

– Az esztendő utolsó bajnokiján elért győzelemmel elértük a szezon elején megfogalmazott célt, ami a második-ötödik helyek egyikét irányozta elő. Így sem dőlhetünk hátra a karosszékben, mivel tavasszal sokkal nehezebb meccsek várnak ránk, a tabella viszont rendkívül szoros, ezért óvatosan kell kezelni a jelenlegi pozíciónkat – fogalmazott Boruzs István, a kék-fehér gárda edzője.
A tréner szerint legalább nyolc pont benne maradt a társaságban amiatt, hogy nem minden mérkőzésen tudtak a legjobb keretünkkel kiállni. Ha az meglenne, most esetleg merészebben is tervezhetnének.
– A szezon során mindkét rossz emlékű mérkőzésünket a Nagyszénással játszottuk. Különösen a hét–kettes hazai vereség volt fájó, de a visszavágó is többet sejtetett számunkra előzetesen. Pozitívum volt ellenben az utolsó két hazai rendezésű találkozónk. Előbbin ugyan kikaptunk a Végegyházától, de a csapatjátékunk rendben volt, a Gyula legyőzése is ennek a hozománya volt az évzárón – summázta együttese legszélsőségesebb teljesítményeit Boruzs István.
A szakember a jövő kapcsán elmondta, hogy a január eleji, hazai rendezésű Békés Megyei Teremkupa selejtezője jelenti az első újévi randevút a gárda számára. Azt követően a téli felkészülésnek is hozzálátnak.
– Nehéz év áll mögöttünk, de a következő még nehezebb lesz, ehhez szeretnénk megfelelő karakterű játékosokat igazolni. Keressük az alkalmas embereket, bízom benne, hogy a felkészülés kezdetére meg is találjuk őket! – tette hozzá sejtelmesen a szakvezető.

B. M.