Az ifjúságiak is kupával indítanak

A ladányi fiatalok útja a szomszédváron át vezet a legjobb nyolc közé. Fotó: Kovács-Goda József

A felnőttekkel párhuzamosan kezdetét veszi hétvégén az U19-es labdarúgók számára kiírt hagyományos Békés Megyei Ifjúsági Kupa küzdelme. Az idén mindössze 16 csapat részvételével tervezték a sorozatot, méghozzá az előző évi eredményesség alapján.

Közülük egy máris „kidőlt” a sorból. A Békés–Nagyszénás párharc azért marad el, mert a házigazdák számára nem áll rendelkezésre pálya, illetve több játékosuknak sincs érvényes sportorvosi engedély. A találkozót később sem pótolják, ezért a vendégek játék nélkül jutnak a legjobb nyolc közé. A lebonyolítás egyenes kieséses rendszerben zajlik, a végső győztesnek tehát négy összecsapást kell sikerrel vennie. A program szerint szombaton két, vasárnap újabb öt találkozót rendeznek. A párharcok közül kiemelkedik a gyarmati sárréti derbi, illetve a kovácsházi mezővárosi szomszédvári csörte, de érdekes meccsre van kilátás Szabadkígyóson és Gádoroson is.

A Békés Megyei Ifjúsági Kupa programja
Február 25., szombat, 10.00:
Sárréti Gyöngyhalász GYSE–Körösladány MSK (v.: Nagy Gábor). 14.00: Csanádapácai EFC–Berényi Gyermek FC (v.: Gyuga Zsolt). Február 26., vasárnap, 11.00: Gádorosi LSE–Szarvasi FC (v.: Saitz Dániel). Elek USE–Sarkadi KLE (v.: Bakos József). Szabadkígyós SZSC–Battonyai TK (v.: Fűri Imre). Mezőkovácsházi TE–Mezőhegyesi SE (v.: Rubás Zoltán). Gyomaendrődi FC–Mezőmegyer SE (v: Láza András). A Békési FC–Nagyszénás SE mérkőzés elmarad.

BMSEXTRA-INFÓ